Bejegyzések

Orkney, a skót megalitok

Kép
„Új megalit” Orkney legnagyobb szigetén

Az Orkney-szigetek legnagyobbján, a Mainlanden eddig ismert két fontosabb megalit mellett a 2002 óta tartó ásatások során egy harmadikat is föltártak. A sziget belsejében két tavat – egy sós- és egy édesvizűt – választ el az a földszoros, amelynek középső részén a régészek az elmúlt évtizedben a környék legrégebbre datált építményét (Ness of Brodgar) találták. Az eddigi kutatásokról a Science legújabb száma közöl cikket.

A Kr. e. 3200 körül épített, eddig csak részben föltárt komplexum központi részét egy közel ötszáz négyzetméteres „csarnok” maradványai alkotják, amelynek a közepén egy kereszt alakú szentély helyezkedik el. A csarnokot négy méter magas falak övezték, az egész komplexumot pedig egy száz méter hosszú fal vette körül.

Kr. e. 2800 körül, mintegy 200 évvel a Stonehenge előtt keletkezett az a már régebb óta ismert másik építmény, amely a földszoros déli végét foglalja el (Stones of Stenness). 10-12 hatalmas kőoszlopából csupán négy á…

Kicune

Kép
Egyes történetekben a kicunéknak még nagyobb erőt tulajdonítanak, képesek meghajlítani a tér-időt, az embereket az őrületbe kergetik és különleges alakokat tudnak felvenni, mint például egy hihetetlenül magas fa vagy egy második hold az égen. Képességeik közé tartozik még, hogy farkukkal tüzet vagy villámot tudnak gerjeszteni (kicunebi) vagy képesek megjelenni az álmokban, repülni, láthatatlanná válni vagy esetleg különböző illúziókat létrehozni.
 Eredetileg a sintó vallás segítőkész, kedves, róka alakú istene. Sok japán népmesében megtalálható az alakja.Sok történet ravaszdi alakként mutatja be a kicunét, aki alakváltó képességével rászedi az embereket. Máshol azonban úgy festik le, mint hűséges őrzőt, barátot, szeretőt vagy éppen feleséget. Számtalan legendában a kicune megszállja egy nő testét vagy átváltozik azzá. Ilyen formában meghódít egy férfit, bűbájt bocsátva rá, és megtréfálja azt.[6] Ám ha ekkor a mit sem sejtő ember feleségül veszi a rókát, szerető asszonyként fog viselke…

Babolovszkij Kehely

Kép
De hogyan lehetséges az, hogy több mint másfél évszázaddal a 2. világháború előtt képesek voltak odaszállítani egy 160 tonnás gránittömböt, amire valószínűleg még ma sem vagyunk képesek? A másik hihetetlen állítás az, hogy véső és kalapács segítségével készítette el a mester a kádat egészen figyelemre méltó pontossággal.
Szentpétervár mellett van egy furcsa hely, amit kevesen ismernek, és ahol található egy kőből készült kézműves remekmű, egy óriási kád, melynek létrehozásához egy olyan technikát használtak, amit valószínűleg jól ismertek az ókori Egyiptomban és más ókori kultúrákban. Hogy miért merült feledésbe őseink lenyűgöző technológiája, arra kevés magyarázat létezik. Nagyon is lehetséges, hogy ezt az örökséget a Vízözön előtti kor lakói hagyták ránk.


Ezt a tárgyat "Babolovszkij Kehelynek," vagy "Az orosz birodalom fürdőkádjának" is nevezik, de utalnak rá "Gránit remekműként" és a "Világ nyolcadik csodájaként" is. Ugyanakkor a hely nem tar…

Amaru Muru, avagy a perui "csillagkapu" titka

Kép

Tudtad e....Telihold és a boszorkányság?!

Kép
Tudtad e, hogy sokszor a gyógynövényeket termesztő gyógyítók telihold fényénél szedték a különféle gyógyfüveket, ugyanis egyes növények hatását a napfény károsan befolyásolja? Másrészt a  Hold áldásos és telihold idején megnövekedett energiái megnövelték az ilyenkor leszedett gyógynövények hatását.
Az ilyenkor az éjszaka közepén, a sötétben bóklászó általában női gyógyítókra nagyon könnyen ráragasztották a "boszorkány" jelzőt, pedig ha a fent említett okokra hivatkozunk, a telihold fénye, a láthatóságban is segítette őket a gyógynövények megtalálásában és leszedésében.

Szeléné, a Hold Istennő mítosza

Kép
Ahogyan a Hold előidézi az apály-dagály változását, úgy befolyásol a Föld körül keringő égitest minden élő szervezetet. A mitológia a nőiességgel azonosította a Holdat, melynek ciklusa megegyezik a termékenységgel és a szüléssel is. 



A Hold az éjszaka bolygója; a szépséget, a fényt jelképezi a sötét végtelenben. A Hold általában a női princípium, az odaadás, a termékenység, a természet ciklikusságának, változékonyságának jelképe. „Hozzá rendelték a vizet, az égtájak közül Északot, az évszakok közül a telet.

A (teli)hold istennője Szeléné, akinek különleges varázserőt tulajdonít a hagyomány. Legendája épp oly különleges, mint a Hold ránk, emberekre gyakorolt hatása. 

A legnépszerűbb verzió szerint, Szeléné szerelembe esett egy halandó férfiba, akit Endümion-nak hívtak.  A férfi szépségétől megigézve, Szeléné azt kérte Zeusztól, hogy szerelmese örök életű legyen, így sohase kelljen elválniuk egymástól. 
Zeusz teljesítette a kérését, de olyan formában, hogy Endümión az örök életét örök álomb…

Miért repülnek a vadludak "V" alakban

Kép
Ahogy közeledik a rossz idő, úgy lehet egyre többször látni vadlibákat, ahogy dél felé repülnek.
Minap a lányom megkérdezte, hogy miért repülnek "v" alakban....hát hirtelen én sem tudtam rá a választ, úgyhogy utána néztem:

A vadlibák csoportosan „V”-alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtóereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne.

Amikor a vezető liba elfárad, egy másik veszi át a helyét az élen. Lehet, hogy ő nem a legöregebb, a többiek mégis egyként követik. Folyamatosan minden vadlibára rákerül a sor. Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket bíztassák erőfeszítéseikben.

Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljo…