Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2011

A Bildenberg-csoport 3. rész - Mit és miért? -

Azt már láthattuk, hogy kik állnak a Bildenberg-csoport elnevezés mögött, azt is láthattuk, hogy hogyan képesek árnyékban maradni és hátulról mozgatni a szálakat. De igazi célkitűzéseiket ebben a posztban foglalnám össze. Igyekszem óvatosan fogalmazni, mert mint írtam volt nincsenek kézzel fogható és teljesen egyértelmű bizonyítékaink az alapelveiket illetően. Egy ami bizonyos, a globalizáció és ennek minden mellékterméke ide sorolható, de lássuk mit írhatunk még a számlájukra:

A Bildenberg-csoport 2. rész - Hogyan?-

Kép
Ahogy az előző cikkben írtam, politikusokon kívül a bankárok és más pénzemberek kétségtelenül a legerősebb kártyák a B-cs asztalán: a  Goldman Sachs  igazgatótanácsának vezetője például az 1999-es ülés levezető elnökeként tevékenykedett, de a gyűlések állandó résztvevői az olyan világcégek első emberei is, mint a  Nokia , az  IBM , a  British Petroleum , a  Xerox  vagy a  Royal Dutch/Shell . Mégis egy olyan szervezetről beszélünk, amelynek nincs, vagy legalábbis über titkos a költség vetése, nincs saját honlapja, mégis évente ülésezik, államok fölötti, globális tervrendszer megvalósításán dolgoznak és tesznek meg szinte mindent a megvalósításért, s mindezt a média teljes kizárásával...

A Bildenberg-csoport 1. rész -Kik ők?-

Kép
Azt hiszem senki nem mossa már le róla senki, hogy gyengéim az összeesküvés elméletek és ehhez újabb érdekességet találtam, mely nem más, mint a Bildenberg-csoport. Pláne a mai gazdaságpolitikai helyzet az egyre kilátástalanabb jövőkép rángatja elő és porolja le a jó kis teóriákat, melyek szereplői lehetnek a zsidó, a szabadkőművesek, az illuminátusok vagy más titkos társaságok, de mindegyikénél egy a fő mozgató elv: egy igen jól szervezett, önös érdekeket szolgáló titkos társaság, mely nemzeteket és országokat, földrészeket átfedő terveket szőve készek irányítanak bennünket földi halandókat.   Nos a Bildenberg-csoport igencsak kézzel fogható, sőt hús-vér emberekből áll, akik nem is titkolják tagságukat, szervezetük pontos célját és tárgyalásaik hivatalos témáját annál inkább.  Ízelítőül néhány név a teljesség teljes igénye nélkül a csoportból:

A templomosok hagyatéka

Kép
A templomos lovagok közül kevesen, de azért túlélték azt az ominózus péntek 13-át, és néhányuknak sikerült így elmenekülniük, vagy éppenséggel örök száműzetésbe vonulniuk. Skóciába (Temple ~Rosslyn kápolna) és Portugáliába is hajók indulnak érdekes rakományokkal. A korabeli feljegyzések szerint egy dél-franciaországi kikötőből 3 hajónak is sikerül kijutnia még a blokád előtt, fedélzetükön óriási fa ládákkal, melyekre berakodásukkor úgy vigyáztak, mintha hímes tojásokat pakolnának. Tartalmukra soha nem derült fény.  Egy 2009-ben talált vatikáni tekercs továbbá azt állítja, hogy két templomos lovagnak, bizonyos  Hugues de Chalons  és  Gérard de Villers , a franciaországi rendfőnöknek sikerült elhagynia Párizst egy kisebb menet élén (cirka 3 szekérből és 40 megrakott málhásból álló karaván élén). Egyes források szerint a pár nappal később hajóra tett "rakományt" mentették ki a francia fővárosból. 

A templomosok átka

Ahogy az első templomos lovagrendről szóló bejegyzésemben írtam, 1314 március 18-án megégetik    Jacques de Molay  nagymestert és  Geoffroy de Charnay -t,  Normandia  praeceptorát a Notre Dame-mal szemközti szigeten.  A krónikás feljegyezte a nagymester átkát, mely így szólt: Isten tudja, hogy ki tévedt és ki követett el bűnt, és a balszerencse bizony lesújt azokra, akik tévesen ítéltek el minket. Isten meg fogja bosszulni a mi halálunkat. Tudja meg az Úr, hogy igazság szerint mindazok, akik ellenünk vannak, miattunk fognak szenvedni!”

A templomos lovagrend

Kép
Hogy a titkos társaságok klasszikus sorozata, teljes legyen, és nem csak az illuminátusok és szabadkőművesekről emlékezzünk meg részletesen, íme egy poszt az egyik legnagyobb vita forrását képező lovagrendről, a teplomosokról.  A születésük: Történetünket kezdjük a 2. Keresztes háború idejéből (1115-1120), ahol is a keresztény és iszlám harcosok folyamatosan csatároznak a saját szent ideológiájuk nevében. Fő célpontjuk nem más, mint Jeruzsálem, melyről valljuk be, ma sem mondja meg senki, hogy mi volt ott előbb a tyúk vagy a tojás. A keresztény templomok romjai állnak e a muszlim mecsetek kövein, vagy fordítva, hogy a zsidókat már ne is keverjük bele....lényeg ami lényeg, hogy bűnbocsánat és egyéb vallásos meggyőződésű lelki kényszerből kifolyólag zarándokok ezrei mennek a Szentföldre, mely ahogy ma sem, hát az időtájt pláne nem volt életbiztosítás. Nemcsak a dúló égi-, és földi háború miatt, de a szomszédos egyiptomi uralkodó (Al Hakim kalifa) hírhedt volt vallási intoleranciájáról

Karácsonyi babonák

Kép
Karácsonyi szerencsehozó babonák Karácsony éjszakájának mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak, ősidők óta úgy vélik az emberek, hogy amit ekkor kívánnak, az valóra válik. Így rengeteg babona is kötődik ehhez az estéhez, mellyel a szerencsét és a gazdagságot próbálták megidézni, a rosszat pedig elűzni. Kevesen tudják, de a fenyőfát csak karácsony napján kell bevinni a lakásba, mert ha hamarabb tesszük, akkor kapzsiságunkkal felhívjuk az ártó szellemek figyelmét. Az ajtó fölé akasztott friss fagyöngyöt látva azonban visszafordul minden szellem és rosszakarat. Érdemes egy évig ott is hagyni.  Ha karácsony estéjén gyertyát teszel az ablakba, és hagyod leégni, magadhoz vezeted a jószerencsét. Ezen a napon öltözz a legszebb ruhádba, hogy így biztosítsd a család békéjét. De ne viselj semmi újat, mert az balszerencsét hoz. Felejtsd el a kölcsönkérést és a kölcsönadást, ami szintén elviszi a szerencséd. 

Pleszioszaurusz

Kép
1977 áprilisában Új-Zéland partjainál különös fogása akadt a Zuijo Maru japán halászhajó legénységének. Egy kb 13 méter hosszú, ismeretlen tengeri lény akadt a hálójukba, amely úgy nézett ki, mint valami tengeri őslény. A halászok kiemelték a tetemet a vízből és színes felvételeket készítettek róla, mielőtt a kapitány visszadobatta velük, mert attól tartott, hogy a tetem megfertőzheti a rakományt.  Tokio Sikama professzor, a jokohamai egyetem ősállat-kutatója tanulmányozta a fotókat, és megállapította, hogy a tetem sem ismert emlősé, sem halé nem lehetett, sokkal inkább hasonlított a 100 millió éve kipusztult pleszioszauruszra. Több hajó kereste a tetemet, de hiába.

A sátán bibliája

Kép
Egy szerzetes megígérte, ír egy könyvet, amely tartalmazza a Bibliát és az emberek által összegyűjtött összes ismeretet. Azonban olyan nagy fába vágta a fejszéjét, hogy a munkához a sátán segítségét kérte. A legenda szerint a Codex Gigas az ördöggel kötött szövetség után készült el... A Svédországban őrzött Codex Gigas-t a világ nyolcadik csodájaként tartják számon. Hossza közel 1 méter, súlya 75 kilogramm. A Biblia, ősi történetek, gyógyító praktikák és varázslatok egyaránt megtalálhatók benne, keletkezéséről azonban nem sokat tudni. Csupán egy idézet utal arra, hogy a könyv valamikor 1230 körül keletkezhetett, de pontos dátum nem áll rendelkezésünkre. De vajon ki és milyen céllal írta azt? Miért született egy olyan kódex, amelynek első oldalán egészalakos képen maga az ördög látható? És mit keresnek a bibliamagyarázatok mellett a démon kiűzését szolgáló szertartási szövegek, varázslatok? Egy ember munkájáról van szó, vagy egy kisebb kódexmásoló csoportéról? A vizsgálatok alátámas