Platón: Kritiász
PLATÓN KRITIASZ1 (Kövendi Dénes fordítása) {106a}* I. TIMAIOSZ Mint aki hosszú út után végre megpihen, oly örömmel szabadulok meg előadásom szerencsés lebonyolítása2 pillanatában, Szókratész. Ahhoz az istenhez pedig, aki a valóságban már réges-régen, fejtegetéseinkben azonban csak az imént jött létre, könyörgéssel fordulok, hogy adja meg fennmaradását azoknak a szavaimnak, amelyek megfelelőek, ha ellenben egyet-mást akaratlanul a dallamtól eltérően mondtunk, mérje ránk az illő büntetést. A méltó büntetés pedig az, ha azt, aki hamisan énekel, tisztán éneklővé teszik. Hogy tehát a jövőben helyesen szólhassunk az istenek születéséről, könyörgünk, adja nekünk orvosságul a legtökéletesebb és legjobb orvosságot: a tudást. Most pedig könyörgésünk elhangzása után – ahogy megállapodtunk – Kritiasznak adjuk át a szót.3 KRITIASZ Átveszem a szót, Timaiosz, de miként beszéded elején te is elnézést kértél, mert nagy dolgokról kell szólanod, {107a} úgy kérem ezt én is t...
