Bejegyzések

Dél-Amerikai megalitok: Brazília és Peru

Kép
BRAZÍLIA 2006 májusában több hírcsatorna is tudtul adta, hogy Brazíliában, Amapa államban az Amazonas-medence egyik fennsíkján egy 127 kőtömbből álló építményt találtak. Mariana Petry Cabral, az Amapa Institute of Scientific and Technological Research archeológusa szerint a kövek elrendezése alapján templomként, és obszervatóriumként is használhatták a hatalmas objektumot, melyet rögtön el is neveztek „Trópusi Stonehenge”-nek. A régészeknek már sikerült megállapítani, hogy melyik kő jelölte a téli napfordulót, ennek alapján valószínűsíthető, hogy naptár készítéséhez is használták az építményt. Egyelőre a régészek számára is rejtély, hogy kik állíthatták a hatalmas kőtömböket nagyjából kétezer éve ezen a fennsíkon, de az valószínűnek látszik, hogy a megalitikus emlékműben vallási és áldozathozatali szertartások is zajlottak, és közelben egy temetőt is felfedeztek a kutatók. Egy korábban ismeretlen civilizáció nyomait fedezték fel a kutatók Brazília és Bolívia határán, egy...

Megalitok Oroszországban

Kép
2004-ben röppent fel a hír, hogy a közép-oroszországi Rjazan (vagy angolosan Ryazan) környékén a régészek egy négyezer éves építmény maradványaira bukkantak. Ilja Ahmedov, az Orosz Állami Történelmi Múzeum kutatója szerint egy 7,6 méter átmérőjű kör alakú, fél méter vastag, egymástól egyenlő távolságra álló fa oszlopokból álló épületről van szó, melyet a leletek szerint vallási ceremóniákra használtak. Az ősi épület az Oka és a Pronya folyó találkozása közelében egy dombon állt, gyönyörű kilátást biztosítva a környező vidékre. A fa oszlopok természetesen nem maradtak meg, de nyomaik világosan felismerhetők, a körön belül pedig feltehetően még négy oszlop állt, melyek kaput alkottak, a kutatók szerint ennek segítségével követték nyomon az építők a Nap éves útját az égen. 2005 nyarán megjelent cikkek szerint Baskíria keleti részén kezdtek vizsgálni régészek egy koncentrikus kőkörökből álló, mintegy száz méter átmérőjű építményt. Létezéséről ugyan tudtak az ötvenes évek légi ...

A sachseni megalit

A stonhenge-i típusú obszervatóriumoktól eltérő módon épült, de hasonló céllal készült építmény. A Hallei Egyetem régészei Goseck településen – állításuk szerint – megtalálták „Európa legrégebbi obszervatóriumát”. Goseck Szász-Anhalt (Sachsen-Anhalt) tartományban, Merseburg városa közelében található. Körülbelül hétezer évvel ezelőtt érkezett erre a területre az a nép, amelynek nyomaira most bukkantak az archeológusok. A légifelvételek elemzése alapján felfedezett területen egy 80 méter átmérőjű építményt ástak ki a kutatók. Az építmény kör alakban beásott cölöpsorokból áll(t), amelyeket három kapu egészített ki. Tájolást segítő vonalakat és égboltkutatásra utaló jeleket, rajzolatokat is találtak a régészek. Ezek a napot és holdat szimbolizálták – ezt François Bertemes, az ásatás vezetője jelentette ki. A kerámiatöredékek, amelyeket a területen találtak, azt bizonyítják, hogy Kr. előtt 4900 körül keletkezhettek az „óriáskörök”. Hogy kik építették a cölöpkonstrukciót? Er...

Egyiptomi megalit: Nabta

1998 márciusában Fred Wendorf, a Southern Methodist University régészprofesszora vezetésével dolgozó team bejelentette, hogy Dél-Egyiptomban, a Nílustól nyugatra, egy Nabta nevű eldugott helyen rábukkantak egy megalitikus lelőhelyre. A lelőhelyet egy kőkör, egy sor lapos kőépítmény és 5 sor álló, ill. feldőlt megalit alkotja. Romauld Schild, a Lengyel Tudományos Akadémia munkatársa megerősítette, hogy az egyik megalit vonal kelet-nyugati irányban fekszik. Öt megalitsor, a központi megalitikus építmények körül sugárirányban elhelyezve. Emberi maradványokat nem találtak, de a csoport több szarvasmarhasírt is feltárt, köztük egy tetővel fedett, agyaggal kitapasztott kamrába temetett teljes csontvázzal. … A kis kőkör négy függőleges kőcsoportból áll, melyek közül kettő észak-déli irányban helyezkedik el, míg a másik kettő egyenesen a nyári napforduló horizontja felé biztosít nézővonalat. Az egyik megalitikus építmény és két, kb. egy mérföldre lévő kő között kelet-nyugati tá...

A macedón Stonehenge

Macedóniai ásatásokon régészek olyan leletekre bukkantak, amelyek egy négyezer éves megalit obszervatóriumra hasonlítanak. A kutatók Észak-Macedóniában, a szerb határ közelében lévő Kumanovo térségében, Tatikev Kamenben találtak rá a kivételes fontosságú lelőhelyre. A leletek korát négyezer évesre teszik a szakértők, ami azt jelenheti, hogy immár Macedóniának is van „saját Stonehenge-je” – írja a hivatalos macedón hírügynökség, a MIA. Érdekesség, hogy a lelőhelyet már egy évvel ezelőtt felfedezte a Jovica Sztankovszki vezette kutatócsoport, ám csak mostanra bizonyosodott be: ezen a helyszínen a napot és a csillagokat figyelték meg egy ősi kultúra képviselői. Persze egy ilyen megalit együttes nem csupán megfigyelésre szolgált az időszámításunk előtti második évezredben, hanem ünnepségek, ceremóniák lebonyolítására is alkalmat adott. Az épületegyüttes, pontosabban a kőtömbökből álló építmény a kutatók szerint tartalmaz olyan helyeket, amelyek a n...

A leviatán

Kriptozoológia: rejtőzködő állatok tana. Így nevezik a ma már sokak által tudománynak elfogadott irányzatot, amely olyan rejtélyes állatokkal foglalkozik, amelyek létezése feltételezhető, de nem bizonyított, vagy amelyeket általánosan kihaltnak tartanak, de időnként valaki jelenti, hogy észlelt egyet közülük. A kriptozoológusok szerint őskori pleiszioszauruszok a mai napig élhetnek a tengerekben. Miért ne – érvelnek –, végül is bolygónk kétharmadát víz borítja, és ennek nagy része 1000 méternél mélyebb. Állítólag a Marsról többet tudunk, mint az óceánok mélyéről. Mivel az óceánok nagy része még teljesen felfedezetlen, így elképzelhető, hogy nem teljesen alaptalanok a tengeri szörnyekről szóló beszámolók, hiszen sokféle ismeretlen és osztályozatlan teremtmény élhet e sötét és rejtett mélységekben. A kriptozoológusok éppen ezért az óceán mélyén legalább hétfajta óriás tengeri kígyót feltételeznek, melyek a 30 méter hoszszúságot is elérhetik. Nos, ilyesminek képzelik el a...

A Behemót

A bibliai teremtésleírásban találkozhatunk megmagyarázhatatlan lényekkel. A Teremtés könyvének első fejezetében azt olvashatjuk, hogy Isten a vízi állatokat a teremtés ötödik napján alkotta meg. Közöttük is először a „nagy vízi állatok” különböző fajainak teremtéséről számol be a Genezis könyve. Az itt használt héber szó, a tannim a sokféle, ma is ismert állaton kívül különleges élőlényekre is vonatkozik. Az evolúciót elutasító tudósok, az úgynevezett kreacionisták szerint ebből a leírásból kiolvasható a dinoszauruszok megteremtése is, emellett a szó későbbi előfordulásából kitűnik, hogy az kígyót és nagy víziszörnyet, sárkányt is jelent. Az egyik különleges bibliai állat a behemót . Róla azt írja a Biblia, hogy Isten teremtéseinek kezdete, tehát ez volt az első teremtett állat a vízi állatok teremtésének napján, azaz az ötödik napon. (Jób könyve 40,14: „Isten alkotásainak kezdete ez.”) A bibliai beszámoló növényevő állatként mutatja be, amelynek azonban olyanok a csont...