Lemúria, egy eltűnt kontinens legendája
Tudjuk, hogy paleomágnesességen alapuló földtörténeti kontinensrekonstrukciók szerint a kontinentális földkéreg megsemmisülése ritka esemény. A kontinensvándorlási „geoszinklinális elmélet” ugyan állította, hogy a kontinentális kérgek megsüllyedésre volnának képesek, ezt azonban a Wegener-féle kontinensvándorlási elmélet kifejlesztésekor elvetették, mint elméleti lehetőséget. Ennek ellenére a kontinentális kérgek a tektonika szerint is változtathatják vertikális elhelyezkedésüket, ugyanakkor nem semmisülnek meg. Az Atlanti-hátság – ahova sokan Atlantiszt elhelyezik képzeletben –, valójában egy olyan zóna, ahol az új kéreganyag a felszínre emelkedik és óceáni kéreg keletkezik.
Esetenként egy-egy ilyen tenger alatti vulkán eléri a tenger szintjét vagy meg is haladja azt, de jelentősebb vízszintes kiterjedéseket nem érnek el általában (kivétel: Izland, ahol egy „forró pont” feletti mélyebb eredetű feláramlás épít pajzsvulkánokat). Nincs hiányzó kéregdarab sem, ami elveszett volna, mivel a Pangea jól rekonstruálható az érintett zónában 200 millió évre visszamenőleg. Másrészt nincsen ezen a területen más, csak óceáni kéreg. Nem valószínű, hogy egy fejlett technikai civilizáció létrejöhetett volna néhány kis, geológiailag fiatal és nagyon aktív szigeten.
A másik teória szerint[forrás?] az Indiai óceánban lett volna egy nagyobb földdarab. A „Lemúria” elnevezést az indopacifikus régióban élő félmajmokról kapta, mivel azt feltételezték, hogy ezek a „megsemmisült” földrészen keltek volna át. A valóság az, hogy ezek az állatok az egykor sokkal nagyobb kiterjedésű trópusi éghajlati övnek a maradványterületein, már a harmadkor közepén egymástó elszakadt maradványfajok, amik azóta is önállóan fejlődtek a területen. Másrészt, ha Indiától délre lett volna ilyen hipotetikus kontinens, akkor nehezen lenne érthető, hogy India miért illeszkedik jól az Antarktikához és a déli-Pangea más részeihez, ahonnan levált és ahonnan nem hiányzik kontinentális kéregdarab.
Mu már létezett, amikor Atlantisz megjelent; kortársak is voltak egy darabig, de el sem lehetett volna képzelni ellentétesebb civilizációkat. Az atlantisziak magas műszaki tudású, rafinált, birodalomalkotó nép volt, akik városokat, lenyűgöző közműveket építettek, szerették a gazdagságot, a hatalmat, a kultúrát és a terjeszkedést. Emlékeztettek a sokkal későbbi rómaiakra.
A lemúriaiakat nem vonzották ezek az értékek. Ők is tengerészek voltak, mint az atlantisziak, de ezzel véget is ért a hasonlóság. Ám a lemúriaiaknál egészen más célt szolgált a tenger, járása. Az atlantisziak nagy teherhajókat irányítottak, amelyek cserekereskedelern céljára több millió tonna rezet szállítottak Európába és a Közel-Keletre. Hatalmas hadihajóik voltak, hogy leigázzák ellenségeiket. A lemúriaiak főleg azért hajóztak el más földekre, hogy terjesszék hitük alapelveit. Nem volt tengerészetük, nem voltak hadseregeik, nem volt katonaságuk. Építettek kultikus központokat, de városokat nem.
A termékeny vulkáni talaj es a trópusi éghajlat kedvezett a mezőgazdaság kialakulásának. Virágzott a növénytan, a gyógyfüvek ismerete olyan fejlett volt, amit azóta se haladtunk meg. A lemúriaiak imponáló tudással építettek utakat (ma is láthatók a mikronéziai Tongán és a Malden-szigeten). A lemúriaiak termékeny földjeit folyamatosan fenyegette a dzsungel, amelyből az emberi településeknek ki kellett hasítaniuk az életterüket. A lemúriaiak apró falvakban éltek; fűből és fából építettek szerény házakat a kőből rakott, hatalmas kultikus központok köré, amelyek úgyszólván kivétel nélkül a tenger vagy valamilyen folyó partján álltak. A társadalmi élet céljára szolgáló kultuszhelyek széles tereiről hatalmas, tömör lépcsők vezettek fel magas teraszokra, ahol azóta elporladt kisebb templomok álltak. A körmenetektől a rítusokon át a sporteseményekig minden a kultikus központokban zajlott. A lemúriaiknak jó zenei érzékük volt, különösen értettek a karénekhez. Ezt az örökséget is a polinézek őrizték meg számunkra.
A lemúriaiakat nem vonzották ezek az értékek. Ők is tengerészek voltak, mint az atlantisziak, de ezzel véget is ért a hasonlóság. Ám a lemúriaiaknál egészen más célt szolgált a tenger, járása. Az atlantisziak nagy teherhajókat irányítottak, amelyek cserekereskedelern céljára több millió tonna rezet szállítottak Európába és a Közel-Keletre. Hatalmas hadihajóik voltak, hogy leigázzák ellenségeiket. A lemúriaiak főleg azért hajóztak el más földekre, hogy terjesszék hitük alapelveit. Nem volt tengerészetük, nem voltak hadseregeik, nem volt katonaságuk. Építettek kultikus központokat, de városokat nem.
A termékeny vulkáni talaj es a trópusi éghajlat kedvezett a mezőgazdaság kialakulásának. Virágzott a növénytan, a gyógyfüvek ismerete olyan fejlett volt, amit azóta se haladtunk meg. A lemúriaiak imponáló tudással építettek utakat (ma is láthatók a mikronéziai Tongán és a Malden-szigeten). A lemúriaiak termékeny földjeit folyamatosan fenyegette a dzsungel, amelyből az emberi településeknek ki kellett hasítaniuk az életterüket. A lemúriaiak apró falvakban éltek; fűből és fából építettek szerény házakat a kőből rakott, hatalmas kultikus központok köré, amelyek úgyszólván kivétel nélkül a tenger vagy valamilyen folyó partján álltak. A társadalmi élet céljára szolgáló kultuszhelyek széles tereiről hatalmas, tömör lépcsők vezettek fel magas teraszokra, ahol azóta elporladt kisebb templomok álltak. A körmenetektől a rítusokon át a sporteseményekig minden a kultikus központokban zajlott. A lemúriaiknak jó zenei érzékük volt, különösen értettek a karénekhez. Ezt az örökséget is a polinézek őrizték meg számunkra.
Lemúria szellemi élete
A lemúriaiakat nem nagyon érdekelte a bel-, vagy külkereskedelem, egyáltalán semmiféle gazdagság. Mu népét elsősorban a gyógyítás és a lelki tökéletesedés foglalkoztatta. Kiterjedt vallási közösséget alkottak ‚egyetlen szellemi vezető irányításával, akit egy szent sorozatosan testet öltő léleknek tartottak, úgy, ahogyan ma az Amida Buddhát (a részvét Buddháját) vagy a Dalai Lámát képzelik. Ennek a teokratikus személyiségnek, akire a lakosság az istennek kijáró áhítattal tekintett, alá volt rendelve a beavatottak papi testülete, akik olyan szelíden és olyan ritkán gyakorolták a politikai hatalmat, amennyire csak lehetett. Lemúriában nem volt állam, nem törvények irányítottak, hanem a nemzeti etika.
A bűn ismeretlen fogalom volt, tehát nem léteztek börtönök, sem rendőrség, sem halálbüntetés. Volt egy nagyon kis létszámú csapat, amelynek tagjai részidőben látták el a fe1adatuat, és kizárólag a szellemi vezetőnek és papjainak tartoztak felelősséggel, szükség esetén ők bíráskodtak. A garázdákat, tolvajokat, hazugokat intenzív vallási képzésnek vetették alá, lelki habitusuk módosításának céljából. A komolyabb eseteket - a visszaesőket, verekedőket vagy gyilkosokat - örökre száműzték távoli, barbár földekre. Az emberáldozat ismeretlen volt Atlantiszban is, Lemúriában is, de Atlantiszban fennállásának utolsó szakaszában létezhetett a rabszolgaság. A lemúriaiaknak kiforrott erkölcsi elveik nem engedték meg a rabszolgatartást.
Cerve rámutat, hogy Lemúriában a sírokat kelet-nyugati irányban tájolták, és az elhunytak feje mindig kelet felé fordult. A Jonaguni japán sziget mellett talált víz alatti építmény, amelyet Lemúriai szakrális központnak hisznek, ugyancsak kelet-nyugati tájolású. Ezt az özönvíz előtti anyaföldet ismerték Lemúria és Mu néven, a mitikus hagyományban hol így hol úgy emlegetik. Úgy tűnik, a lemúriaiak nem zárkóztak el a szexuális változatosságtól; családi kapcsolataik lazák voltak. Ezt is továbbadták kevert vérű leszármazottaiknak, a polinézeknek, akiknek szexuális szokásait a hittérítők „feslettnek” neveztek. Az ételnek bővében voltak, dolgozniuk nem kellett a megélhetésért, a forró égöv alatt csak félmeztelenül volt tanácsos járni; mindez hozzájárult, hogy egészséges, minden bűntudattól mentes felfogásuk legyen a szexualitásról.
A lemúriaiak az okkult mesterségekben voltak a legkiválóbbak. Még az atlantiszi beavatottakat is felülmúlták. A lemúriai lélekvezetők tömeges meditációkat tartottak, több száz, sőt több ezer ember részvételével. Mi fel sem tudjuk fogni azt a misztikus energiát, ami egy ilyen összejövetelen felszabadult. Lemúriában gyakorolták az összes ismert okkult tevékenységet: a levitációt, a pszichokinézist, a csoportos telepátiát, a távolbalátást a metafizikus hallást, a tér-idő-ugrásokat, a jövendölést, a fajok közötti kommunikációt, az utazást egyik dimenzióból a másikba. Cerve írta a lemúriaiakról: számukra a világ spirituális része volt a legfontosabb, mint egyetlen reális aspektus, az élet egyetlen megbízható oldala. Évezredek felhalmozott tudása arra tanította őket, hogy az elmúlt és eljövendő nagy változásoknak alávetett, anyagi összetételű föld, amelyen állnak, rendkívül megbízhatatlan és irreális része a létnek.
A bűn ismeretlen fogalom volt, tehát nem léteztek börtönök, sem rendőrség, sem halálbüntetés. Volt egy nagyon kis létszámú csapat, amelynek tagjai részidőben látták el a fe1adatuat, és kizárólag a szellemi vezetőnek és papjainak tartoztak felelősséggel, szükség esetén ők bíráskodtak. A garázdákat, tolvajokat, hazugokat intenzív vallási képzésnek vetették alá, lelki habitusuk módosításának céljából. A komolyabb eseteket - a visszaesőket, verekedőket vagy gyilkosokat - örökre száműzték távoli, barbár földekre. Az emberáldozat ismeretlen volt Atlantiszban is, Lemúriában is, de Atlantiszban fennállásának utolsó szakaszában létezhetett a rabszolgaság. A lemúriaiaknak kiforrott erkölcsi elveik nem engedték meg a rabszolgatartást.
Cerve rámutat, hogy Lemúriában a sírokat kelet-nyugati irányban tájolták, és az elhunytak feje mindig kelet felé fordult. A Jonaguni japán sziget mellett talált víz alatti építmény, amelyet Lemúriai szakrális központnak hisznek, ugyancsak kelet-nyugati tájolású. Ezt az özönvíz előtti anyaföldet ismerték Lemúria és Mu néven, a mitikus hagyományban hol így hol úgy emlegetik. Úgy tűnik, a lemúriaiak nem zárkóztak el a szexuális változatosságtól; családi kapcsolataik lazák voltak. Ezt is továbbadták kevert vérű leszármazottaiknak, a polinézeknek, akiknek szexuális szokásait a hittérítők „feslettnek” neveztek. Az ételnek bővében voltak, dolgozniuk nem kellett a megélhetésért, a forró égöv alatt csak félmeztelenül volt tanácsos járni; mindez hozzájárult, hogy egészséges, minden bűntudattól mentes felfogásuk legyen a szexualitásról.
A lemúriaiak az okkult mesterségekben voltak a legkiválóbbak. Még az atlantiszi beavatottakat is felülmúlták. A lemúriai lélekvezetők tömeges meditációkat tartottak, több száz, sőt több ezer ember részvételével. Mi fel sem tudjuk fogni azt a misztikus energiát, ami egy ilyen összejövetelen felszabadult. Lemúriában gyakorolták az összes ismert okkult tevékenységet: a levitációt, a pszichokinézist, a csoportos telepátiát, a távolbalátást a metafizikus hallást, a tér-idő-ugrásokat, a jövendölést, a fajok közötti kommunikációt, az utazást egyik dimenzióból a másikba. Cerve írta a lemúriaiakról: számukra a világ spirituális része volt a legfontosabb, mint egyetlen reális aspektus, az élet egyetlen megbízható oldala. Évezredek felhalmozott tudása arra tanította őket, hogy az elmúlt és eljövendő nagy változásoknak alávetett, anyagi összetételű föld, amelyen állnak, rendkívül megbízhatatlan és irreális része a létnek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése