Yonaguni titokzatos elsüllyedt romjai

Yonaguni titokzatos elsüllyedt romjai

Japán partjainál titokzatos civilizáció nyomaira bukkantak a kutatók és kincsvadászok. Még 1986-ban találta meg a romokat egy könnyűbúvár egy Yonaguni nevű sziget partjainál, s azóta számos elmélet született a tenger alatt rejtőző épületekkel kapcsolatban. Azóta egy sor merülést végeztek szakértők is az azóta Yanaguni monuments-nek keresztelt romokhoz, azonban a több ezer éves kultúra továbbra sem tárta fel titkait.
166918_283808095015376_100001585639962_821614_1320200881_n.jpg

Az bizonyos, hogy az épületeket hozzávetőlegesen 8-10 000 évvel borította el a tenger, így az azokat építő civilizációnak mintegy öt évezreddel meg kellett előzni a fáraók tündöklését. A régészek és történészek igen szkeptikusak a lelettel kapcsolatban, mert ha pontos az épületek kormeghatározása, az komolyan átértelmezheti a jelenlegi történelem szemléletünk alapjait.

A Kritiász szerint Atlantiszt ie. 10e évvel ezelőtt süllyedt el. Ha a Yonaguni romok kor meghatározása helytálló, akkor Atlantisz létezése már nem is annyira hihetetlen, sőt, felveti egy ennél még régebbi civilizáció, a legenás Lemúria létezését is (melyre egyébként nincsenek fizikai bizonyítékok).


A tenger alatti építményt sokan leginkább a piramisokhoz hasonlítják, amelyek formáját már több ősi civilizáció építészeti kultúrájában megtalálták. A kutatók egy része komolyan hisz abban, hogy az ősi civilizációkat valamilyen közös tudás vezette az egymáshoz hasonló épületek megalkotásához. Egyes elképzelések szerint Atlantisz legendás tudása a kataklizma után a szétszóródott túlélők között újjáéledhetett. Az elsüllyedt kontinens létezésére azonban konkrét bizonyítékot mindezidáig nem találtak a kutatók.


A japán lelettel szemben megfogalmazott legkeményebb kritikák szerint a Yonaguni monuments nem más, mint egy épületnek látszó erózió szabdalta tengeralatti sziklaképződmény, meglepő formájú koralltelepekkel.


Az elmúlt években a Yonaguni monuments a tengeralatti régészet egyik legnépszerűbb és legvitatottabb zarándokhelyévé vált. Élelmes vállalkozások még abban is fantáziát látnak, hogy búvártúrákat szervezzenek az emberi civilizáció ezen rejtélyes emlékéhez. 

405598_283808325015353_100001585639962_821620_1430278839_n.jpg   398759_283804838349035_100001585639962_821562_397181499_n.jpg    432298_283808128348706_100001585639962_821616_1715113322_n.jpg   400351_283804981682354_100001585639962_821566_1406100390_n.jpg

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A darts tábla számozása

A griffmadár