1040' Róma vagy Bizánc?

Amint azt már egy előbbi bejegyzésben írtam volt, István halála után Orseolo Péter lett az uralkodó, igaz nem túl sok sikerrel..vele szemben a piros sarokban Aba Sámuel vezetésével, a régi törzsi arisztokrácia állt. Orseolo Péter a törölközőt bedobván, III. Henrikhez menekült, Aba Sámuelék pedig ismét engedélyezték a pogány szokások gyakorlását...de hogy teljesen ne szakadjanak el a keresztény elemektől azért templomokat is építettek...többek között a feldebrői templomot is, melynek látható, értsd föld fölött része többször is átalakult, de a régészek legnagyobb meglepetésére egy altemplom is rejtőzködött az évszázadok alatt itt, melynek egyik érdekessége a szinte teljesen épségben maradt 1000 éves freskók, mely az akkori művészek növényi színezékkel és különféle tartósító anyagokkal (tojásfehérje, túró...) kevert festékének köszönhető...
A templom másik érdekessége, hogy az alapja erősen ötvözi a római és a bizánci motívumokat. A templom oltár elrendezése például egyértelműen bizánci jellegű...
Ez pedig azt az érdekes anomáliát veti fel, hogy a 1040' években még egyáltalán nem volt biztos Magyarország melyik kereszténységhez csatlakozik...Rómát, vagy Bizáncot követi e...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A turul madár

Kőműves Kelemen legendája

A griffmadár