Széchenyi

Augusztus 20-a nem csak a lányom születésnapja miatt nevezetes, de az Államalapítás és a Kenyér ünnepe is ehhez a jeles naphoz köthető. :)))) Lehet, hogy a sorrend pont fordítv lenne helyes, számomra azonban ez a fontossági rend :)))))
Szóval gondoltam írok egy kis érdekességet a legnagyobb magyarról:


Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, a „legnagyobb magyar”, közlekedési miniszter, eszméi, működése és hatása által a modern, az új Magyarország egyik megteremtője, polihisztor, közgazdász. Talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény névadója.
Zanzásítva ezek a legfontosabbak, és legáltalánosabb dolgok, de íme néhány tévedés:


1. Mit is ajánlott fel Széchenyi az Akadémia alapításáért? 
-még a wikipédia is tévesen jegyzi az Akadémia alapítása körüli eseményeket-
"Már az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága is felvette programjába a katonai és a képzőművészeti akadémián kívül egy magyar tudományos akadémia felállítását. Az 1825-ös reformországgyűlésen (a követek november 2–3-ai kerületi ülésén) ennek az ötletét ismét felelevenítették. Már az első gyűlésen szóvá tette az intézmény szükségességét Máriássy, Sáros vármegyei követ, de különösen nagy hatása volt Felsőbüki Nagy Pál beszédének, amelyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolták a magyar nemzet és a magyar nyelv érdekeit. Ezt követően Széchenyi is felszólalt, melynek során „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden jószágának egyévi jövedelmét, amit 60 000 forintban állapított meg. A bejelentést nagy lelkesedés fogadta, a beszéd után többen is anyagi hozzájárulást ajánlottak fel az intézmény létesítésére: Vay Ábrahám 8000, Andrássy György gróf 10 000, Károlyi György gróf 40 000 forintot, de rajtuk kívül is sokan támogatták a tervet anyagi juttatásokkal....
Tévedés: nem egy évi jövedelmét, hanem egy évi jövedelmének kamatját ajánlotta fel (de ez így sem lebecsülendő)


2. Átment e a Lánchídon?
Sokan azt mondják, hogy igen, ám ez is téves. Széchenyi soha nem lépett rá a kész hídra, a híd ugyanis 1849ben lett kész, ő pedig már 1848 augusztusától "betegszabadságra" vonul Döblingbe....

3. Fejbe lőtte magát, tehát öngyilkos lett Döblingben?
Hát ez sem valószínű. Mikor megtalálták, kezei a lágyékán nyugodtak, a fegyver pedig a combján hevert. Szinte lehetetlen, hogy miután fejbe lövi magát, így essen le a keze, illetve a fegyver a combján maradjon. A falon nem volt vér, csak agyvelő, ami azt bizonyítja, hogy már kivérzett, amikor fejbe lőtték. Szakértők három tűszúrás nyomát találtak a ruháján, a szívénél. Ez megmagyarázná azt, hogy miért nem volt csupa vér a gallérja, hiszen ha fejbe lövi magát, akkor ennek kellett volna történnie.


4. Miért is szakadt félbe az igen ígéretesnek bizonyuló katonai pályafutása, avagy Széchenyi és a szerelem?

1836 február 4-én az esti órákban főurakból álló kisebb csoport gyüleke zett Budán, a Krisztinavárosi templom előtt. A vőlegény meggyszínű, drágakövekkel kivarrt díszmagyarjában türelmesen várakozott, hogy asszonyát végre az oltár elé vezesse. Az ara gyöngyfűzős ruhában érkezett, kecses nyakában briliánskereszt függött. A gyertyák fényében méltóságteljesen vonult a vágyott boldogság felé a menyasszony, gróf Zichy Károly özvegye, Seilern Crescence és Széchenyi István.

Botrány a javából

Huszonkét évvel korábban, egy hűvös novemberi es tén Széchenyi gróf izgatottan jegyezte fel Naplójába: „November 3-án este 8 órakor olyasmi történt velem, aminek rámnézve mindenképp szomorú következmén nyel kell járnia - de az is lehetséges -, hogy csupán emiatt fogom egyszer főbe lőni magam (...)." A fiatal, izmos ifjú ugyanis - aki addig parfümillatú szalonok ban, szivarfüstös bordélyokban ismerte meg az érzé ki gyönyöröket - szerelemre lobbant a szép Caroline Meade grófné iránt. Az asszony a bécsi társaság ked vence, egy kétéves kisfiú édesanyja, és nem mellesleg Széchenyi bátyjának, Pálnak a felesége volt. Hogy mi történt azon a novemberi estén Széchenyi és bájos só gornője között, örökre titok marad, de annyi bizonyos, hogy Széchenyi elkottyantott megjegyzéseivel hírbe hozta az asszonyt, a róluk szóló pletyka a főúri szalonok kedvelt beszédtémája lett.

A reménytelen szerelmi bánatra gyógyír csakis egy komoly diplomáciai megbízatás lehetett - talján földre. A hangulatában ingatag gróf zaklatottan vágott neki az útnak, amelytől sebei gyógyulását remélte. Mindhiába. Mert részt vett ugyan a nápolyi arisztokrácia pompás fogadásain, ahol könnyű kalandba bonyolódott az olasz társaság egyik hölgytagjával, de a fejéből sehogy sem tudta kiverni Caroline-t. „Élj boldogul, szerelmesem (...) Szerettem és szerelmem bűn volt" - jegyezte fel Naplójába. Az asszony sem könnyítette meg Széchenyi helyzetét, mert annak ellenére, hogy tudott a gróf olasz hódításáról, számos levelet írt a férfinak, és türelmetlenül várta a viszontlátást. Amikor a nagy utazó visszatért Bécsbe, Caroline kérésére találkoztak, ám az asszony feldúltan, búcsú nélkül távozott a helyszínről. Néhány héttel később Széchenyi vadászatot készített elő cenki kastélyába, ahová meghívta bátyját és sógornőjét is. A házaspár számára kényelmes hálószobát rendezte tett be, ám a vadászat napján - hosszú lelki vívódás után - ő tűnt el hoppon maradt vendégei elől. Az el maradt viszontlátás után méltán írta neki Caroline:

Te csakugyan fura ember vagy, kedves Stepherl. Engem gonosznak és Isten tudja, minek nevezni, amikor innen elmész. (...) Nagyon haragszom rád, gyűlöletes ember (...)." De Széchenyi már nem akarta látni az asszonyt. Nem volt ereje vállalni egykori rokonszenvét.

A bűnként megélt szerelmet - amelynek emléke aztán egész életén át elkísérte, és soha nem hagyta nyugod ni - Hunyady Gabriella grófné oldalán kívánta feledni, akit a kortársak csak „ördögi szépségnek" neveztek, és aki után egészen Itáliáig kocsizott. Tette mindezt annak ellenére, hogy a grófné már férjnél volt, és példásan megfelelve a kor erkölcsi elvárásainak, elhárította a férfi szenvedélyes közeledését.

Kalandor vagy férjjelölt?

Széchenyi gróf a beteljesületlen szerelem után fontos elhatározásra jutott: felhagy korábbi szabad életével, és megházasodik. Élénken élt emlékezetében édesanyja jóslata, aki gyermekkorában azt jövendölte neki, hogy soha nem fog megnősülni. Választottjáról sokáig mé lyen hallgatott. A titokzatos kedves ugyanis nem volt más, mint a szép Selina Meade, első nagy szerelmé nek, Caroline-nak a húga. Valahányszor látta, mindig fájdalmat érzett, mintha a lány lenne az egyetlen, akit neki szánt a sors, de mégsem lehet az övé soha.

A gróf baljós érzései nem voltak alaptalanok. Hiszen a frigyről a lány gyámja, Lichnowsky hercegné hallani sem akart. Széchenyi hát újra útra kelt, búcsút intve az elegáns Bécsnek, a városnak, ahol a legjobb társaság befogadta a soraiba, ám ahol meghiúsultak házassági tervei.

Hiába teltek el hosszú hónapok kalandos keleti utazással, hazatérése után Selina gyámja továbbra is hajthatatlan volt: a Lichnowsky-palotában elutasították házassági ajánlatát.

Tudomásul kellett vennie, hogy a szeszélyes bécsi tár saság szemében rossz hírét keltette a „bűnös" Caroline-szerelem.

A csalódott férfi azonban nem csak a hercegné véle ménye miatt látta meghiú sulni házassági tervét. Selina nővérének, Caroline-nak az ellenséges hozzáállása is közrejátszhatott az áhított frigy meghiúsulásában. „(...) mindig élt bennem a csendes sejtelem, hogy Caroline tiltakozása miatt Selinát soha nem veszem nőül, hogy az a nő, akinek a nevét oly régóta a karomon viselem (ez Selina), félreértésből sohasem lesz az enyém, és a jövőben is kalandos, nyugtalan életet kell folytatnom" - jegyezte fel keserűen Naplójába.

Később, amikor megtudta, hogy Selina egy ezredeshez ment feleségül, gyötrődve parancsolt saját magára: „Ki heverni!" De vajon ilyen sebet kiheverhet-e az ember? Minden bizonnyal, de Széchenyinek a meghiúsult frigy nél is nagyobb fájdalmat okozott az, hogy több hónappal a balul elsült leánykérés után hírt kapott első nagy szerelme, Caroline Meade haláláról. Az asszony tüdőbeteg volt, és egy fárasztó lovaglás után tüdővérzés okozta a tragédiát.

„Túlélem-e Caroline elvesztését? Lesz-e valaha egyetlen boldog órám? (...)" - tépelődött a gróf, nem sejtve, hogy a sors újabb fájdalmas, beteljesületlen szerelmet tartogat számára.