Für Elise - a 200 éves zenemű
Anno igencsak kedveltem a klasszikus zenét, de már rég nem hódoltam ennek a kellemes időtöltésnek. A kezembe akadt egy cd és innen jött az ötlet, hogy egy zenetörténeti érdekességet is leírok ide a mítoszok és legendák közé.
Beethoven egyik leghíresebb darabja. De ki is az az Elise?
Für Elise am 27. April zur Erinnerung von L. v. Bthvn." - azaz Elise számára megemlékezésül Beethoventől jegyezte fel a kottalapra a zeneszerző 200 évvel ezelőtt.
Egyes források szerint Ludwig van Beethoven (Bonn, 1770. december 16. – Bécs, 1827. március 26.) 1810. április 27-én fejezte be a-moll bagatelljének romantikus dallamát, de mivel az eredeti kézirat elveszett, a zenetörténészek egy része kétségbe vonta nemcsak azt, hogy kinek is szólt az ajánlás, de a behízelgő melódia szerzőjének személyét is. A milánói Luca Chiantore a Beethoven halála (1827) után született német kutatóra, Ludwig Nohlra (1831) támaszkodva vonta kétségbe, hogy a darab Beethoven kompozíciója lenne. Nohl szerint ugyanis egy korabeli, a baráti társaságokban kedvelt dallam köszön vissza a Für Elisében.
Hiteles kézirat hiányában többen azt vallják, hogy a Für Elise valójában inkább Für Therese lehetett, és Beethoven titokzatos ideáljának, Therese Malfattinak szólt. Klaus Martin Kopitz német zenetudós azonban kimutatta, hogy az ajánlás bizonyosan a Bécsben Elisabeth Röckel néven (valójában anyakönyvében az Eva Maria keresztnevek állnak) szopránnak szólt.
Beethoven az énekesnővel Bécsben ismerkedett meg, amikor 1807-ben bátyja, Joseph August Röckel tenor Florestan szerepét játszotta a Fidelióban. Elisabeth 1813-ban férjhez ment Johann Nepomuk Hummel zeneszerzőhöz, azonban 1808 és 1810 táján, tehát a bagatell keletkezése idején Beethovennel igen közel álltak egymáshoz. Röckel asszony 1827-ben, nem sokkal a zeneszerző halála előtt megkapta annak egy hajtincsét és egyik utolsó pennáját - ezek ma a bonni Beethoven-házban láthatók.
A rövid zongoradarab hihetetlen népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy már a kezdő fokon zongorázni tanulók számára sem jelent nagy kihívást, és ilyen módon csaknem valamennyi közkézen forgó zongorapedagógiai gyűjteményben helyet kapott. A sors iróniája, hogy a Für Elise népszerűsége nem Beethoven életében teljesedett ki, a jogdíjak megszüntették volna anyagi gondjait.
Beethoven egyik leghíresebb darabja. De ki is az az Elise?
Für Elise am 27. April zur Erinnerung von L. v. Bthvn." - azaz Elise számára megemlékezésül Beethoventől jegyezte fel a kottalapra a zeneszerző 200 évvel ezelőtt.
Egyes források szerint Ludwig van Beethoven (Bonn, 1770. december 16. – Bécs, 1827. március 26.) 1810. április 27-én fejezte be a-moll bagatelljének romantikus dallamát, de mivel az eredeti kézirat elveszett, a zenetörténészek egy része kétségbe vonta nemcsak azt, hogy kinek is szólt az ajánlás, de a behízelgő melódia szerzőjének személyét is. A milánói Luca Chiantore a Beethoven halála (1827) után született német kutatóra, Ludwig Nohlra (1831) támaszkodva vonta kétségbe, hogy a darab Beethoven kompozíciója lenne. Nohl szerint ugyanis egy korabeli, a baráti társaságokban kedvelt dallam köszön vissza a Für Elisében.
Hiteles kézirat hiányában többen azt vallják, hogy a Für Elise valójában inkább Für Therese lehetett, és Beethoven titokzatos ideáljának, Therese Malfattinak szólt. Klaus Martin Kopitz német zenetudós azonban kimutatta, hogy az ajánlás bizonyosan a Bécsben Elisabeth Röckel néven (valójában anyakönyvében az Eva Maria keresztnevek állnak) szopránnak szólt.
Beethoven az énekesnővel Bécsben ismerkedett meg, amikor 1807-ben bátyja, Joseph August Röckel tenor Florestan szerepét játszotta a Fidelióban. Elisabeth 1813-ban férjhez ment Johann Nepomuk Hummel zeneszerzőhöz, azonban 1808 és 1810 táján, tehát a bagatell keletkezése idején Beethovennel igen közel álltak egymáshoz. Röckel asszony 1827-ben, nem sokkal a zeneszerző halála előtt megkapta annak egy hajtincsét és egyik utolsó pennáját - ezek ma a bonni Beethoven-házban láthatók.
A rövid zongoradarab hihetetlen népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy már a kezdő fokon zongorázni tanulók számára sem jelent nagy kihívást, és ilyen módon csaknem valamennyi közkézen forgó zongorapedagógiai gyűjteményben helyet kapott. A sors iróniája, hogy a Für Elise népszerűsége nem Beethoven életében teljesedett ki, a jogdíjak megszüntették volna anyagi gondjait.
Beethoven személyes élete problémákkal teli. Fiatalon, már 25 éves kora körül a siketség első jeleit észleli, amelynek hatására időnként az öngyilkosság gondolatával is foglalkozik. A századforduló környékén születtek legsötétebb művei, ekkor vált számára világossá, hogy a halláskárosodása visszafordíthatatlan folyamat. 1819-re teljesen megsiketül. Képzeljük el, milyen tragédia ez egy zongoraművész – zeneszerző életében! Süketsége zárkózottá tette, csak társalgási füzeteinek segítségével tudott érintkezni a külvilággal. Hihetetlen belső hallása volt, csak ez tette lehetővé, hogy ne hagyja abba a komponálást. Elérhetetlen (házas vagy arisztokrata) hölgyekhez vonzódott, akiket eszményített (például Brunswick Josephine). A társadalmi különbségek, az emberek esetleges elítélése gátolta, sosem házasodott meg. Zenéjében gyakran életének visszhangját vélik felfedezni, ami győzelemmel véget érő küzdelmekkel tarkított. Életének személyes problémái fölött a mesterműveinek megalkotásával aratott diadalt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése