Salamon tornya

Ahogy az előző szösszenetben olvasni lehetett, Béla mindössze 3 évig uralkodott, őt András fia, a németek által támogatott Salamon követte, ám ő sem birtokolhatta sokáig a királyi címte, ugyanis I. Béla fiai ellen (Géza és László ) ő is vereséget szenved. Salamont ahogy a legenda is tartja toronyba záratják, de nem a ma ismert visegrádi Salamon tornyába, ugyanis azt a tatár járás után építették, hanem egy fentebb elhelyezkedő, római őrtoronyba. Ma ennek csak a romjai maradtak fenn. 


Fénylik, mint Salamon töke...
A mondás nem az egykori király nemesebbik szervére utal, hanem arra a rendeletre, mely szerint az őröknek töklámpásokkal kellett megvilágítaniuk a tornyot, ugyanis a legenda szerint, ami után bezárták a toronyba, minden ablakot és ajtót be kellett falazniuk, de hogy mégis tudják, hogy a rab bennt van, a töklámpások világítottak, így aki messziről látta őket, tudta, hogy az egykori király még a torony fogságában van...hát innen jön, hogy fénylik, mint Salamon töke...


Ami még érdekesség, hogy Salamon nem a tornyban hal meg. László ugyanis elengedi 1083-ban. És hogy miért pont abban az évben, amikor István szentté avatják? Mert a legenda szerint az exhumálás során nem tudták egyszerűen felemelni a koporsó fedelét. Egy apáca megjósolta, hogy csak abban az esetben mozdíthatják el a kőfedelet a sírról, ha előtte Salamon amnesztiát kap...Nos ennek a legendának semmiféle bizonyítható alapja nincs, de tény, hogy ebben az évben vmi oknál fogva Salamont mégiscsak szabadon engedik...és hogy akkor hol halt meg? Salamon egy ideg a besenyők mellett harcol, és ma, a horvátországi Pula városában őriznek egy kettétört sírkövet, melyen az a felirat áll, hogy itt nyugszik Salamon a magyarok királya....

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A darts tábla számozása

A griffmadár