Az istennő földi mása
A világtól elzárt ősi társadalmakban erősebb a hitük az embereknek, jobban őrzik hagyományaikat és legendáikat. A Himalája hegység lábainál megbúvó Nepál fővárosában, Kathmanduban ma is létezik egy különös szokás: időről időre megválasztják a kumarit, vagyis az Élő Istennőt.
A régi legenda szerint még vmikor a középkorban trötént, hogy egy alacsony rendű kasztban született leánykának álmában megjelent Káli Istennő. Káli arra kérte a kislányt, hogy menjen el a királyhoz, és építessen vele templomot, amelyben a leány lenne az istennő földi megszentesítője. A kislány másnap felkereste a királyt, aki megrettent a gyermek szeméből sugárzó földöntúli erőtől, ls száműzte a lányt. A királynénak azonban olyan érzése támadt, hogy addig nem lesz eső, amíg lány vissza nem tér. Így meggyőzte a királyt, hogy küldje a lányért a díszes kocsiját, és építesse fel palotájával szemben a templomot.
Azóta mindig él ott egy leányka, akit titokzatos szertartások közepette választanak ki a papok, három-négy éves gyermekek közül. Az istennő csak addig van jelen a testében, amíg gyermek, és addig sem betegség, sem sérülés nem éri.
Amikor a szolgálat ideje lejár, visszamehet a kiválasztott a családjához és a király élete végéig életjáradékot fizet neki.

Káli istennő |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése