bronzkor isz.e. 4000 - i.sz.e 500 - ig
A bronzkor egy régészeti korszak, a civilizáció fejlődésének azon szakasza, amikor a legtöbbet fejlődött a fémmegmunkálás. A természetes módon felszínre került érctartalmú ásványokból a réz és ón kiolvasztásával, majd ötvözésével állították elő a bronzot. A rezet és bronzot ettől a kortól kezdve módszeresen és széles körben alkalmazták. A bronzkor a világ bizonyos területein a rézkort követte, míg máshol az úgynevezett háromkorszak-rendszer része (újkőkor-bronzkor-vaskor). Egyes területeken ugyanakkor nem volt bronzkor, például Fekete-Afrika legnagyobb részén az újkőkort közvetlenül a vaskor követte.
KIALAKULÁSA
A bronz megmunkálásának legkorábbi emlékei az i. e. 4. évezred közepére tehető majkop kultúrából származnak a Kaukázus környékéről. Innen a technológia gyorsan terjedt Ázsia délebbi területei felé.
Korai bronzkor (i. e. 3500-2000 körül)
Középső bronzkor (i. e. 2000-1600 körül)
Késő bronzkor (i. e. 1600-1200 körül) Minden fő korszak további, rövidebb szakaszokra osztható.
A bronzkohászat a Kaukázus után először Anatóliában, a mai Törökországban fejlődött ki. Az Anatóliai-felföld hegységei gazdag réz- és ónlelőhelyeket rejtettek. A rezet Cipruson, Egyiptomban a Negev-sivatagban, Iránban és a Perzsa-öböl környékén is bányászták. Az itteni réz azonban gyakran arzénnal keveredett, és a bronzelőállításhoz szükséges ón iránti kereslet is folyamatosan növekedett. Így Anatólián belül és azon túl is hosszú kereskedelmi útvonalak jöttek létre. Az értékes rezet és ónt tengeren is szállították a Közel-Kelet nagy birodalmaiba, mint például Mezopotámiába és az ókori Egyiptomba.
A korai bronzkorban látványos előrelépés volt a települések szervezett városállamokká fejlődése és az írás feltalálása (az uruki periódusban, az i. e. 4. évezredben). A középső bronzkori vándorlások nagymértékben átformálták a Közel-Kelet (azaz Délnyugat-Ázsia nagy része és Egyiptom) politikai térképét: megjelentek az amoriták, hettiták, hurriták, hükszoszok és valószínűleg az izraeliták ősei is. A késői bronzkort az erős birodalmak és az általuk leigázott államok versengése jellemezte (Egyiptom, Asszíria, Babilónia, Hettita Birodalom, Mitanni Királyság). Az égei civilizációval kiterjedt kapcsolatokat tartottak fenn (Ahhijava, Alasija), ahol a fő szerepelt a rézkereskedelem játszotta. Ez a korszak a nagy közel-keleti birodalmak összeomlásával zárult.
A vasat már a késő bronzkori Anatóliában elkezdték megmunkálni. A vaskorba történő átmenetet i. e. 1200 körül a Közel-Keleten inkább politikai változások idézték elő, semmint a vas megmunkálásában kialakult új fejlesztések.
A középső mumuni agyagedény-korszak kultúrája a Koreai-félsziget déli részén fokozatosan átvette a bronztermékek készítését i. e. 700–600 körül, azt követően, hogy Liaoning-stílusú bronztőröket és más bronztárgyakat cseréltek a félsziget egész területén (i. e. 900–700 körül). A bronznak nagy jelentősége volt a szertartásoknál és halotti áldozatoknál i. sz. 100-ig.
A legnagyobb égei-tengeri bronzkori birodalom, a minoszi civilizáció kezében tartotta egész Európa bronzkori kereskedelmét. A hajózás ismerete hatalmas mértékben fejlődött, amihez fogható csak a 18. században következett be, a hosszúsági fokok meghatározási módszerének felfedezésével. A minosziak nagy kiterjedésű kereskedelmi útvonalakat építettek ki. Ezeken az útvonalakon ónt és faszenet szállítottak Ciprusra, ahol rezet bányásztak, melyet az ónnal ötvözve bronzot állítottak elő. A bronztárgyakat ezután távoli területekre exportálták. Néhány mediterrán bronztárgy óntartalmának izotópanalízise kimutatta, hogy a felhasznált ón akár olyan messzi térségekből is származhatott, mint a Brit-szigetek.
Vitatott kérdés, hogy miként ért véget a bronzkereskedelem korszaka a térségben. Tény, hogy a terület egész kereskedelmének irányítását a hanyatló minoszi birodalomtól egy ekkor kialakuló másik nagy égei-tengeri királyság, a mükénéi kultúra vette át. Bizonyíték van arra is, hogy számos minoszi kliensállam népességének nagy részét elvesztette nagymértékű éhínség és/vagy járványok miatt, ami a kereskedelmi hálózat összeomlására utal. A jól működő kereskedelem ugyanis korábban csökkentette az ilyen éhínségeket és betegségeket (a megfelelő táplálkozás révén). A Minoszi Birodalom fő gabonaforrása, a Fekete-tenger északi területe szintén hirtelen veszítette el lakosságának nagy részét, és valószínűleg ezért csökkenhetett ezen a területen a földművelés mértéke.
A korszak nagy hiányosságának tekinthető, hogy még nem ismerték az elszámolás fejlettebb módszereit. Számos kutató úgy gondolja, hogy a Minoszi Birodalom és más ókori birodalmak jobban igényelték a luxuscikkeket, mint az alapvető szükségleteket kielégítő árukat, és ez a gazdaságtalan kereskedelem okozta az éhínségeket.
A legújabb kutatások megcáfolták azt a teóriát, miszerint a ciprusi erdők kiirtása okozta a bronzkereskedelem végét. Ezek köztudottan a késői időkig léteztek, és kísérletekkel kimutatták, hogy a késői bronzkor bronztermeléséhez szükséges faszén kizárólag helyi előállítása kevesebb mint ötven év alatt kiirtotta volna azokat.
Egy másik elmélet szerint a vasszerszámok általánosan elterjedtté váltak, a fő igény az ónkereskedelemre megszűnt és a kereskedelmi hálózat funkciója elveszett. Így akikor később a Minoszi Birodalom különálló kolóniái aszálytól, éhínségtől, háborútól vagy ezen három tényező együttesétől szenvedtek, már nem férhettek hozzá a birodalom távoli élelemforrásaihoz, amelyek megmenthették volna őket.
Az elméletek egy másik csoportja Théra (a mai Szantorini szigete) vulkánjának kitöréséhez köti mindezt, mely röviddel a bronzkor vége előtt történt. Théra körülbelül 40 mérföldre, északra fekszik Krétától, mely akkoriban a Minoszi Birodalom fővárosa volt. Néhány tudós úgy gondolja, hogy a Théra felől érkezett cunami pusztította el a krétai városokat. Mások azt mondják, hogy a cunami a krétai flottát saját kikötőjében puszította el, amely ezek után döntő csatákat veszített a mükénéi hajóhaddal szemben, úgyhogy az addigi gyarmat elfoglalta a birodalmat.
Mindezen a teóriák külön-külön nem meggyőzőek, ám mindegyikben van valami igazság, ezek együttese lehet a magyarázat, hogy miért is ért véget ebben a régióban a bronzkor és a nagy civilizációk.
A középső bronzkor (i. e. 2. évezred első fele) legfontosabb Kárpát-medencei kultúrái: a Dunántúlon a zóki kultúra és az úgynevezett mészbetétes díszű edények kultúrája, az Alföldön a nagyrévi kultúra, hatvani kultúra, perjámosi kultúra, vatyai kultúra és a különlegesen szép edényeiről ismert szeremlei kultúra, valamint az erdélyi csomortáni kultúra és Wietenberg-kultúra. A Kárpát-medencei középső bronzkor végét (i. e. 15-14. század) koszideri periódusnak is nevezik Dunaújváros Kosziderpadlás lelőhelye után, ahol az úgynevezett koszideri kincseket találták.
A középső bronzkor alapjában békés korszak volt, így a Kárpát-medencében élő népek hosszabb egy helyben lakásra tudtak berendezkedni. Ezt az ásatásokon felszínre került többrétegű falvak, az úgynevezett tellek (a korábbi kultúrák romjainak egymás fölé rétegződésével keletkező dombok) bizonyítják. A tell-telepek középső bronzkori rétege arra mutat, hogy e településeken hosszú évszázadokon át minden törés nélkül folytatódott az élet. A nagy sírszámú temetőkben nem ritka, hogy több száz, sőt néha több mint 1000 sír is előkerül (például Budatétény). Mind a településtörténeti adatok (hosszú idejű egy helyben élésre utaló tell-települések), mind a nagy sírszámú temetők arra utalnak, hogy a korszakban igen jelentős demográfiai robbanás zajlott le: a népesség száma a korábbiakhoz képest megsokszorozódott. A Kárpát-medence népei jelentős kulturális kapcsolatokat tartottak fenn a mükénéi kultúra régióival, mint ahogy azt a jellegzetes mükénéi típusú fegyverek, ékszerek, bronzedények, valamint a kerámia díszítőmotívumai mutatják.
KÉSŐ BRONZKOR
A késői bronzkort (i. e. 2. évezred második fele) állandó népmozgások, valamint az ezzel együtt járó etnikai-kulturális változások jellemzik. A Kárpát-medencei kultúrákat és az aunjetizti kultúrát a késő bronzkori halomsíros kultúra harcias, lótartó törzsei követték (i. e. 17-13. század), akiket a tumuluszokban (halomsírok) történő temetkezés jellemzett. A Csákánydoroszlón és Velemben előkerült, árucsere alapjául szolgáló bronzöntvények („előpénz”) és az egész Európában egyedülálló, Góron talált öntőforma alapján a régészek a magyarországi Vas megye területét a késő bronzkori Közép-Európa kiemelkedő jelentőségű fémművesközpontjának tartják.
Az utolsó nagy közép-európai kultúra az urnamezős kultúra volt (i. e. 12-9. század). A halomsíros kultúrával lényegében rokon urnamezős kultúrát az égetéses rítus szerinti urnába temetkezés jellemezte. Ide tartozik a Kelet-Németországban és Lengyelországban kialakult lausitzi kultúra (i. e. 14-6. század), amely a vaskorban is folytatódott. A közép-európai bronzkort a vaskori halstatti kultúra követte (i. e. 8-5. század). Csak Erdély tért el Közép-Európa többi részétől, mivel ez a terület az al-dunai és balkáni kultúrákkal szerves egységben fejlődött. A szarvasmarhatartó Noua-kultúra legnagyobb kiterjedése idején elfoglalta egész Erdélyt. Tárgyi emlékeik, kő- és bronzedényeik gazdagabbak mint más egykorú kultúrák hagyatéka
A bronzkor során az időjárás rosszabbra fordult. A korábbi meleg és száraz időjárást sokkal nedvesebb éghajlat váltotta fel, és a népesség a hegyekben lévő könnyen védhető helyekről az alacsony fekvésű völgyekbe kényszerült. Az alföldeken hatalmas haszonállattelepek fejlődtek ki, melyek megjelenése hozzájárult a gazdasági növekedéshez és ösztönözte a növekvő erdőirtást. A Deverel-Rimbury kultúra, amely a középső bronzkor második felében kezdett kialakulni (kb. i. e. 1400 – i. e. 1100), jól alkalmazkodott ezekhez a változásokhoz.
Cornwall volt a fő ónforrás, nemcsak a mai Nagy-Britannia területe, hanem Európa jelentős része számára is. A rezet – többek között – az észak-walesi Great Orme bányából szerezték be. A társadalmi csoportok alapvetően törzsi jellegűek voltak, ám az egyre növekvő társadalmi összetettség és hierarchia jelei egyértelműek.
A temetkezési kultusz (mely eddig a periódusig gyakran közösségi volt) egyre inkább egyénre szabott lett. Míg a neolitikumban a nagy közös sírkamrákat vagy sírdombokat használtak temetkezési helyül, a kora bronzkori ember különálló tumuluszokba, vagy néha kővel fedett sírüregekbe temetkezett.
KIALAKULÁSA
A bronz megmunkálásának legkorábbi emlékei az i. e. 4. évezred közepére tehető majkop kultúrából származnak a Kaukázus környékéről. Innen a technológia gyorsan terjedt Ázsia délebbi területei felé.
Délnyugat-Ázsia
A délnyugat-ázsiai bronzkor három fő korszakra osztható (az időpontok csak közelítőlegesek):Korai bronzkor (i. e. 3500-2000 körül)
Középső bronzkor (i. e. 2000-1600 körül)
Késő bronzkor (i. e. 1600-1200 körül) Minden fő korszak további, rövidebb szakaszokra osztható.
A bronzkohászat a Kaukázus után először Anatóliában, a mai Törökországban fejlődött ki. Az Anatóliai-felföld hegységei gazdag réz- és ónlelőhelyeket rejtettek. A rezet Cipruson, Egyiptomban a Negev-sivatagban, Iránban és a Perzsa-öböl környékén is bányászták. Az itteni réz azonban gyakran arzénnal keveredett, és a bronzelőállításhoz szükséges ón iránti kereslet is folyamatosan növekedett. Így Anatólián belül és azon túl is hosszú kereskedelmi útvonalak jöttek létre. Az értékes rezet és ónt tengeren is szállították a Közel-Kelet nagy birodalmaiba, mint például Mezopotámiába és az ókori Egyiptomba.
A korai bronzkorban látványos előrelépés volt a települések szervezett városállamokká fejlődése és az írás feltalálása (az uruki periódusban, az i. e. 4. évezredben). A középső bronzkori vándorlások nagymértékben átformálták a Közel-Kelet (azaz Délnyugat-Ázsia nagy része és Egyiptom) politikai térképét: megjelentek az amoriták, hettiták, hurriták, hükszoszok és valószínűleg az izraeliták ősei is. A késői bronzkort az erős birodalmak és az általuk leigázott államok versengése jellemezte (Egyiptom, Asszíria, Babilónia, Hettita Birodalom, Mitanni Királyság). Az égei civilizációval kiterjedt kapcsolatokat tartottak fenn (Ahhijava, Alasija), ahol a fő szerepelt a rézkereskedelem játszotta. Ez a korszak a nagy közel-keleti birodalmak összeomlásával zárult.
A vasat már a késő bronzkori Anatóliában elkezdték megmunkálni. A vaskorba történő átmenetet i. e. 1200 körül a Közel-Keleten inkább politikai változások idézték elő, semmint a vas megmunkálásában kialakult új fejlesztések.
Dél-Ázsia
Indiában a bronzkor az indus-völgyi civilizáció létrejöttével egy időben, i. e. 3300 körül kezdődött.
Dél-kelet Ázsia
A thaiföldi Ban Csiangban) talált bronzleletek ugyancsak i. e. 2100 körülre datálhatók
Kelet-Ázsia
A kínai bronzkor i. e. 2100 körül kezdődött a Xia-dinasztia korában. A kora kínai, Sang-dinasztia korabeli Erlitoui kultúrában és Sanxingdui kultúrában bronzból készült edényeket használtak a rituálékhoz, illetve földművelő szerszámokat és fegyvereket.A középső mumuni agyagedény-korszak kultúrája a Koreai-félsziget déli részén fokozatosan átvette a bronztermékek készítését i. e. 700–600 körül, azt követően, hogy Liaoning-stílusú bronztőröket és más bronztárgyakat cseréltek a félsziget egész területén (i. e. 900–700 körül). A bronznak nagy jelentősége volt a szertartásoknál és halotti áldozatoknál i. sz. 100-ig.
Dél-kelet Európa
A minoszi kultúraA legnagyobb égei-tengeri bronzkori birodalom, a minoszi civilizáció kezében tartotta egész Európa bronzkori kereskedelmét. A hajózás ismerete hatalmas mértékben fejlődött, amihez fogható csak a 18. században következett be, a hosszúsági fokok meghatározási módszerének felfedezésével. A minosziak nagy kiterjedésű kereskedelmi útvonalakat építettek ki. Ezeken az útvonalakon ónt és faszenet szállítottak Ciprusra, ahol rezet bányásztak, melyet az ónnal ötvözve bronzot állítottak elő. A bronztárgyakat ezután távoli területekre exportálták. Néhány mediterrán bronztárgy óntartalmának izotópanalízise kimutatta, hogy a felhasznált ón akár olyan messzi térségekből is származhatott, mint a Brit-szigetek.
Vitatott kérdés, hogy miként ért véget a bronzkereskedelem korszaka a térségben. Tény, hogy a terület egész kereskedelmének irányítását a hanyatló minoszi birodalomtól egy ekkor kialakuló másik nagy égei-tengeri királyság, a mükénéi kultúra vette át. Bizonyíték van arra is, hogy számos minoszi kliensállam népességének nagy részét elvesztette nagymértékű éhínség és/vagy járványok miatt, ami a kereskedelmi hálózat összeomlására utal. A jól működő kereskedelem ugyanis korábban csökkentette az ilyen éhínségeket és betegségeket (a megfelelő táplálkozás révén). A Minoszi Birodalom fő gabonaforrása, a Fekete-tenger északi területe szintén hirtelen veszítette el lakosságának nagy részét, és valószínűleg ezért csökkenhetett ezen a területen a földművelés mértéke.
A korszak nagy hiányosságának tekinthető, hogy még nem ismerték az elszámolás fejlettebb módszereit. Számos kutató úgy gondolja, hogy a Minoszi Birodalom és más ókori birodalmak jobban igényelték a luxuscikkeket, mint az alapvető szükségleteket kielégítő árukat, és ez a gazdaságtalan kereskedelem okozta az éhínségeket.
A legújabb kutatások megcáfolták azt a teóriát, miszerint a ciprusi erdők kiirtása okozta a bronzkereskedelem végét. Ezek köztudottan a késői időkig léteztek, és kísérletekkel kimutatták, hogy a késői bronzkor bronztermeléséhez szükséges faszén kizárólag helyi előállítása kevesebb mint ötven év alatt kiirtotta volna azokat.
Egy másik elmélet szerint a vasszerszámok általánosan elterjedtté váltak, a fő igény az ónkereskedelemre megszűnt és a kereskedelmi hálózat funkciója elveszett. Így akikor később a Minoszi Birodalom különálló kolóniái aszálytól, éhínségtől, háborútól vagy ezen három tényező együttesétől szenvedtek, már nem férhettek hozzá a birodalom távoli élelemforrásaihoz, amelyek megmenthették volna őket.
Az elméletek egy másik csoportja Théra (a mai Szantorini szigete) vulkánjának kitöréséhez köti mindezt, mely röviddel a bronzkor vége előtt történt. Théra körülbelül 40 mérföldre, északra fekszik Krétától, mely akkoriban a Minoszi Birodalom fővárosa volt. Néhány tudós úgy gondolja, hogy a Théra felől érkezett cunami pusztította el a krétai városokat. Mások azt mondják, hogy a cunami a krétai flottát saját kikötőjében puszította el, amely ezek után döntő csatákat veszített a mükénéi hajóhaddal szemben, úgyhogy az addigi gyarmat elfoglalta a birodalmat.
Mindezen a teóriák külön-külön nem meggyőzőek, ám mindegyikben van valami igazság, ezek együttese lehet a magyarázat, hogy miért is ért véget ebben a régióban a bronzkor és a nagy civilizációk.
Kárpát-medence
A területen belül a Kárpát-medencében mutatkoztak meg a korai bronzkor első jelei. A bronzkor első ismert Kárpát-medencei kultúrája a harangedényes kultúra vándorló népe volt a i. e. 3. évezred közepétől. Ezután a mai Magyarország keleti részén, a Körös mellékfolyói mentén alakult ki a makói kultúra (Makó-Kosihy-Čaka-kultúra). Ezt a Kárpát-medence nyugati felében a Somogyvár-Vinkovci-kultúra, az Alföldön pedig az ottományi kultúra és a gyulavarsándi kultúra követte. Erdélyben a Schneckenberg-kultúra terjedt el. Egyedinek számít a kizárólag a Kovászna megyei Zaboláról ismert zabolai kultúra, amely egy egyébként ismeretlen, nagyállattartó, vándorló népességhez köthető.A középső bronzkor (i. e. 2. évezred első fele) legfontosabb Kárpát-medencei kultúrái: a Dunántúlon a zóki kultúra és az úgynevezett mészbetétes díszű edények kultúrája, az Alföldön a nagyrévi kultúra, hatvani kultúra, perjámosi kultúra, vatyai kultúra és a különlegesen szép edényeiről ismert szeremlei kultúra, valamint az erdélyi csomortáni kultúra és Wietenberg-kultúra. A Kárpát-medencei középső bronzkor végét (i. e. 15-14. század) koszideri periódusnak is nevezik Dunaújváros Kosziderpadlás lelőhelye után, ahol az úgynevezett koszideri kincseket találták.
A középső bronzkor alapjában békés korszak volt, így a Kárpát-medencében élő népek hosszabb egy helyben lakásra tudtak berendezkedni. Ezt az ásatásokon felszínre került többrétegű falvak, az úgynevezett tellek (a korábbi kultúrák romjainak egymás fölé rétegződésével keletkező dombok) bizonyítják. A tell-telepek középső bronzkori rétege arra mutat, hogy e településeken hosszú évszázadokon át minden törés nélkül folytatódott az élet. A nagy sírszámú temetőkben nem ritka, hogy több száz, sőt néha több mint 1000 sír is előkerül (például Budatétény). Mind a településtörténeti adatok (hosszú idejű egy helyben élésre utaló tell-települések), mind a nagy sírszámú temetők arra utalnak, hogy a korszakban igen jelentős demográfiai robbanás zajlott le: a népesség száma a korábbiakhoz képest megsokszorozódott. A Kárpát-medence népei jelentős kulturális kapcsolatokat tartottak fenn a mükénéi kultúra régióival, mint ahogy azt a jellegzetes mükénéi típusú fegyverek, ékszerek, bronzedények, valamint a kerámia díszítőmotívumai mutatják.
Alpok és a mai német-cseh-lengyel területek
Közép-Európa északabbi és nyugatabbi részén később kezdődött a bronzkor, az aunjetizti kultúra megjelenésével (i. e. 18-17. század), amely számos kisebb csoportra oszlott, mint a straubingi és az adlerbergi kultúrák. Ez a népesség a Kárpát-medencébe is eljutott (hatvani kultúra). Néhány nagyon gazdag temetkezési hely leletei, mint például a Leubingen környékén talált aranyból készült temetkezési ajándékok, megnövekedett társadalmi rétegződésre mutatnak. A Kárpát-medencével ellentétben azonban ezen területek temetkezési helyei ritkák és kisméretűek.KÉSŐ BRONZKOR
A késői bronzkort (i. e. 2. évezred második fele) állandó népmozgások, valamint az ezzel együtt járó etnikai-kulturális változások jellemzik. A Kárpát-medencei kultúrákat és az aunjetizti kultúrát a késő bronzkori halomsíros kultúra harcias, lótartó törzsei követték (i. e. 17-13. század), akiket a tumuluszokban (halomsírok) történő temetkezés jellemzett. A Csákánydoroszlón és Velemben előkerült, árucsere alapjául szolgáló bronzöntvények („előpénz”) és az egész Európában egyedülálló, Góron talált öntőforma alapján a régészek a magyarországi Vas megye területét a késő bronzkori Közép-Európa kiemelkedő jelentőségű fémművesközpontjának tartják.
Az utolsó nagy közép-európai kultúra az urnamezős kultúra volt (i. e. 12-9. század). A halomsíros kultúrával lényegében rokon urnamezős kultúrát az égetéses rítus szerinti urnába temetkezés jellemezte. Ide tartozik a Kelet-Németországban és Lengyelországban kialakult lausitzi kultúra (i. e. 14-6. század), amely a vaskorban is folytatódott. A közép-európai bronzkort a vaskori halstatti kultúra követte (i. e. 8-5. század). Csak Erdély tért el Közép-Európa többi részétől, mivel ez a terület az al-dunai és balkáni kultúrákkal szerves egységben fejlődött. A szarvasmarhatartó Noua-kultúra legnagyobb kiterjedése idején elfoglalta egész Erdélyt. Tárgyi emlékeik, kő- és bronzedényeik gazdagabbak mint más egykorú kultúrák hagyatéka
NAGY-BRITANNIA
Nagy-Britanniában a bronzkor körülbelül i. e. 2100 és i. e. 700 közé tehető. A népvándorlás során a kontinensről új népek jutottak el a szigetekre. A Stonehenge körüli kora bronzkori temetők csontvázain végzett legújabb izotópos fogzománckutatások azt mutatják, hogy a bevándorlók közül néhány a mai Svájc területéről jött. A harangedényes kultúra népe egészen más viselkedésformákkal rendelkezett, mint a korábbi neolitikus ember és a kulturális változás is jelentős volt. Az átalakulás azonban valószínűleg békés lehetett, minthogy a legtöbb korábbi kultikus temetkezőhelyet (henge) láthatóan elfogadták az újonnan jövők. A gazdag Wessex-i kultúra ebben az időben fejlődött ki Dél-Angliában.A bronzkor során az időjárás rosszabbra fordult. A korábbi meleg és száraz időjárást sokkal nedvesebb éghajlat váltotta fel, és a népesség a hegyekben lévő könnyen védhető helyekről az alacsony fekvésű völgyekbe kényszerült. Az alföldeken hatalmas haszonállattelepek fejlődtek ki, melyek megjelenése hozzájárult a gazdasági növekedéshez és ösztönözte a növekvő erdőirtást. A Deverel-Rimbury kultúra, amely a középső bronzkor második felében kezdett kialakulni (kb. i. e. 1400 – i. e. 1100), jól alkalmazkodott ezekhez a változásokhoz.
Cornwall volt a fő ónforrás, nemcsak a mai Nagy-Britannia területe, hanem Európa jelentős része számára is. A rezet – többek között – az észak-walesi Great Orme bányából szerezték be. A társadalmi csoportok alapvetően törzsi jellegűek voltak, ám az egyre növekvő társadalmi összetettség és hierarchia jelei egyértelműek.
A temetkezési kultusz (mely eddig a periódusig gyakran közösségi volt) egyre inkább egyénre szabott lett. Míg a neolitikumban a nagy közös sírkamrákat vagy sírdombokat használtak temetkezési helyül, a kora bronzkori ember különálló tumuluszokba, vagy néha kővel fedett sírüregekbe temetkezett.
Észak-Európa
Észak-Németországban, Dániában, Svédországban és Norvégiában a bronzkori telepesek rengeteg jellegzetes és csodálatos tárgyat készítettek, mint például a Dániában felfedezett lúra (lur) kürtök. Néhány nyelvész úgy gondolja, hogy a germán nyelvek őse ezen a területen alakult ki az i. e. 2. évezredben. A germán törzsek kialakulása az észak-európai vaskorban fejeződhetett be.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése