Megalitok Törökországban II. Catal Hülyük, a bejárat nélküli város


1961-ben James Mellaart brit régész új lendületet adott az archeológiának, és új rejtéllyel lepte meg az emberiséget. Az általa feltárt városban a házaknak ugyanis nem volt se ablakuk, se ajtajuk.


1961-ben tehát James Mellaart vezetésével brit régészcsoport utazott Anatóliába (Törökország). Az expedíció célja egy – törökül hüyüknek nevezett – mesterséges erőddomb feltárása volt a mostani török fővárostól 320 km-re délre, a Carsamba folyó mellett, a Konyai-síkságon. A titokzatos domb több mint 1000 méter magasan emelkedett a tengerszint fölé. A feltárás során világossá vált, hogy a domb egy emberalkotta város, Catal Hüyük romjait rejti, a Közel-Kelet eddig felfedezett legnagyobb, legjelentősebb és leglenyűgözőbb neolitikus (újkőkorszaki) településéét.

Radiokarbonos kormeghatározással eredetileg Kr.e. 6250-5400 közöttre datálták a város alapítását, később azonban a dendrokronológia segítségével ezt felülvizsgálták, és kiderült, hogy a város valamikor Kr.e. 7200-7100 között jött létre, vagyis 2000 (!) évvel az egyiptomi és a mezopotámiai civilizációk kialakulása előtt. Azóta több hasonló, vele egyidős településre bukkantak, de egyiké sem érte el Catal Hüyük kulturális és technikai fejlettségét. Az archeológusoknak extatikus élményt nyújtott a város. Először nyerhettek bepillantást egy korai mezőgazdasági település életébe, ahol az emberek már gabonát termesztettek, háziállatokat tartottak, vallási tárgyú szobrokat és festményeket készítettek, és távoli társadalmakkal kereskedtek!

Honnan jöttek Catal Hüyük telepesei? A kutatók szerint a Kara'In és Öküzlü'In barlangjaiban, valamint a Beldibiben található sziklabúvóhelyeken fellelt paleolitikus falfestmények a Catal Hüyük-i kultúra előzményeinek tekinthetők, tehát feltételezhető, hogy a városalapító atyák Anatólia déli részéről, ezekből a barlangokból vándoroltak a fennsíkra, hogy ott új települést hozzanak létre, amely úgy 8-10 000 embernek adott otthont, és 2000 éven át virágzott. A házak szinte azonos méretéből és a használati tárgyak számából és minőségéből arra lehet következtetni, hogy a Catal Hüyük-i társadalom egyenlőségre alapuló ősközösségi társadalom volt; semmiféle hierarchiának nincs nyoma. Nem voltak szegények, gazdagok, és még gazdagabbak. Ám a városkép sajátos gondolkodásról tesz tanúbizonyságot.



A vályogházak közvetlenül a szomszéd épület mellé épültek, fikarcnyi rést sem hagyva a falak között. A dobozszerű, négyszögletes házak úgy kapcsolódtak egymásba, mint a lépesméz sejtjei. A háztetőről gipszből formált csatorna vezette le a vizet az udvarok valamelyikébe.
És most jön a legfurcsább talány.
Utcák nem voltak, így bejárati ajtók és ablakok sem. A házakba a tetőn keresztül lehetett bejutni. Belül általában egy 6x4 méteres nagyszoba volt, amelynek hátsó, déli részében raktárt alakítottak ki, a padlót megmagasították, s e padlómagasítás alá temették halottjaikat. Az ásatás során főleg gyermekholttesteket találtak. A szobák északi része szentélyként is szolgált, itt díszes falfestményeket találtak a régészek. A falfestmények és agyagszobrok zöme szakrális jellegű, nagy szerephez jut rajtuk a bika, a kos, a szülés közben ábrázolt Világszűz istennő, no meg a vadászat.



A Catal Hüyük-iek ugyanis, bár háziállatokat tartottak, juhászkutyákat neveltek, vadásztak is. Vadkecskére, lóra, vaddisznóra, szarvasra, leopárdra, vadszamárra, de követték az oroszlán, a medve, vagy a gazella útját is. Még vadmacskát is elejtettek, főként persze a bőréért!

Hát, eddig a történelmi valóság.
Ami azonban az én képzeletemet leginkább megragadja, az a tetőbejárat. Az emberek a házak tetején közlekedtek, hogy megközelítsék saját otthonukat. De miért? A település szerkezete azt mutatja, hogy a legrövidebb út is 6-8, lépcsőzetesen épített háztetőn vitt keresztül, ha a belvárosban lakott az ember. Igen fárasztó lehetett felmászni egy létrán, átmenni a tetőn, a következőhöz érve még egy létrán felmászni, majd a soron következő alacsonyabb tetőre lemászni, stb. Hogyan birkóztak meg ezzel a feladattal az öregek, vagy a vadászatból zsákmánnyal hazatérő férfiak?

Mi okuk lehetett így építeni a házakat? Hogyan lehetne megmagyarázni, hogy mi szükség volt erre?

1. Mondjuk, így akarták védeni a család életét és vagyontárgyaikat a vadállatoktól és az ellenségtől? Nem jó. A létrán ugyanis ők is könnyedén felmásznak, és sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülök, mintha lennének egyéb menekülési útvonalak, ablakok, ajtók is. Nem beszélve arról, hogy a várost fallal kerítettem körül, annak elegendőnek kell lennie velük szemben.

2. Árvíz ellen védekeztek így? Nem lenne hatásos. A házak ugyanis vályogtéglából épültek, könnyen felszívják a vizet, átáznak, és ha nem tudom az árvíz levonultával kiengedni a lakásból a vizet, összedől a ház. Sőt, a tetőbejárattal az esővíz beszivárgásának is nagyobb teret engedek!

3. Szakrális okokból közvetlenül az életet adó Napra kívántak kijáratot nyitni? Ahhoz elegendő lenne a tetőterasz, és nem magyarázza az utcák elspórolását, s egyébként se mutat semmi jel arra, hogy a Catal Hüyük-iek napistent imádtak volna.

4. A közelben, a folyó túloldalán emelkedő vulkánnal szemben kívántak védelmet találni? Vulkánkitörésnél, éppen a felfelé való kijutás lenne a legbajosabb, ugyanakkor legalábbis tapasztalatomnak kéne lennie arról, mit is jelent a vulkáni lávafolyam és porfelhő.

Több ötletem nincs. Hacsak az nem, hogy a város lakói felülről érkeztek haza. De hogyan?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A turul madár

A griffmadár

Kőműves Kelemen legendája