Vaskor (isz.e . 14. sz - isz. 350)
A vaskor régészeti korszak, az egyes népek fejlődésének az a fázisa, amikor a vaseszközök (szerszámok és fegyverek) használata kiemelkedő. Egyes korai társadalmakban a vas használatának térnyerése más változásokkal esett egybe, például új földművelési módokkal, vallási elképzelésekkel és művészeti stílusokkal, jóllehet ez nem minden esetben figyelhető meg.
A vaskor a legtöbb helyen az ún. háromkorszak-rendszer utolsó szakasza, az újkőkor és a bronzkor után. Időbeli kiterjedése országonként és földrajzi régiónként változik. Hagyományosan a Kr. e. 12. századot tekintik a vaskor kezdetének a Közel-Keleten, Indiában és Görögországban. Az első nagy mértékben vasat használó állam a Hettita Birodalom volt az i. e. 14. században, innen jutott el a görögökhöz is. Európa más területein jóval későbbre teszik a kezdetét: Közép-Európában a Kr. e. 8. századra, Észak-Európában pedig csak a Kr. e. 6. századra. A vashasználat (olvasztás és szerszámok kovácsolása) Kr. e. 1200 körül jelent meg a nyugat-afrikai Nok kultúrában. A korszak végét a Mediterráneumban a hellenisztikus kor illetve a Római Birodalom kezdetére, Indiában a buddhizmus és a dzsainizmus kezdetére, Kínában a konfucianizmus kezdetére, Észak-Európában pedig a kora középkor beköszöntére teszik.
VASKOR A KÁRPÁT MEDENCÉBEN...
A Kárpát-medencei vaskor i.e. 8. század második felében alakult ki, úgy, hogy a legkorábbi vastárgyak már a bronzkor záró szakaszában (i.e. 9. század) megjelentek.
A vas ismerete két úton került a Kárpát-medence területére:
A magyarországi szkíta kor i.e. 560 körül, az északkeleti-Kárpátok hágóin történő bevándorlással kocsizó, pikkelypáncélos, vekerzugi kultúrának nevezett csoportok érkeztek.
Kapcsolataik az i.e. 5. század első negyedének végén megszűntek Kelettel. A helyi lakosság és a beköltözők keveredéséből alakult ki a Vekerzug-Hetény csoport.
Mezőkeresztes-zöldhalompusztai aranyszarvas és tápiószentmártoni elektronszarvas pajzsdíszek
Világhírű emlékei: a mezőkeresztes-zöldhalompusztai arany- és a tápiószentmártoni elektronszarvas pajzsdíszek, az égetett agyag testpecsételők, bronz tegezveretek és a „zenélő” sámánbot-díszeknek tartott bronzcsengők, bronzcsörgők.
A Hallstatt kultúra elnevezése egy ausztriai lelőhelyből (Hallstatt, Salzburgtól 15 km) ered. A Dunántúlon a Hallstatt C (7. század) és D (6. század) időszak a koravaskor.
Anyagi kultúrájukban nyugati valamint keleti és déli (balkáni és itáliai Villanova kultúra), hatások mutathatók ki. Az elhunytakat hamvasztást követően temették el halomsír (tumulus) alá, illetve a „köznépet” lapossíros temetőkben. A Sopron-várhelyi halomsírok egyikéből származik az a világhírű urna, amelyen ünnepi „körmenet” és szövésábrázolás látható. Néha előfordul a kocsival történő eltemetés, gyakrabban a lószerszámokkal, különleges mellékletek a bikafejjel díszített agyagedény és bronz situla (italkeverő edény), valamint az agyagból készített napszimbólumok, holdidolok.
Magaslati, sáncokkal védett településeik Sopron-Várhelyen, Süttő-Nagysáncon, Tihany-Óváron és Velem Szent Viden kerültek elő. Ezek mellett ismertek folyóvíz melletti erődített telepeik (Süttő-Nagysánctető, Csönge, Pilismarót-Szobi rév). A települések felszínre épített boronaházakból és földbe mélyített építményekből álltak.
A korszak dél-dunántúli lakosságát a pannonokkal, illyrekkel és venétekkel azonosítják.
A kelták (akiket a római források keltoi vagy galli néven említenek) civilizációja az i.e. 5. század végén jelent meg a Kárpát-medencében. A római hódításig (i.e. 1. század) tartó időszakot négy periódusra osztják.
A Kárpát-medencei kelták nyugatról és északról érkeztek, és a Duna-könyök térségét kivéve nem lépték át a folyót. Ettõl keletebbre csak az i.e. IV. sz. második felében jutottak el. A középsõ és késõ La Téne korszakban nagyobb sűrűsödés figyelhető meg a Tisza mentén Gávavencsellő és Tiszalök között és a Rétköz peremén, és innen hadjáratokat vezettek a Balkán felé.
a Hallstatt hultúra és a La Tène kultúra elterjedése. A fő Hallstatt terület (i.e. 800.) narancssárga színű, a terjeszkedés (i.e. 500. körül) sárga színű. A La Tène kultúra (i.e. 450.) zöld színű, a végső La Tène elterjedés (i.e. 50.) világoszöld színű. A nagyobb kelta törzsek neve fekete felírattal
Az ide érkező kelták halottaikat először korhasztással (csontvázas rítus), majd – a helyi lakossággal történő keveredést követően – hamvasztással temették el.
A kelták a vasfeldolgozást tömegméretekben végezték. E korszak leletei között egyedülállónak számít a szalacskai pénzverő- és öntőműhely, a jászberény cserőhalmi sárkánydíszű, bronz ivókürt. Díszített kardjaik („magyar kard stílus” vagy „szép kard”) Jellegzetes ékszerük volt (a sokszor az övet díszítő) maszkos üveggyöngy. A leletek kifejlett vas-, zománc- és üvegiparukról tesznek tanúságot.
Edényeiket zömmel korongon készítették, és gyakran díszítéssel látták el.Az i.e. V. sz.-ban már fazekaskorongot is használtak, s kezdtek az edényeknek díszesebb alakot adni: állatküzdelem ábrázolásokkal, nagyobbrészt bepecsételt mértani rajzokkal (spirálok, koncentrikus körök) találkozunk rajtuk .
A Dél-Dunántúlon élő a pannonok, venétek, illyrek és a kelták képezték később is a római kori Pannonia őslakosságát.
A kelták hegemóniáját a i.e. 1. században az Erdélyt uraló dákok törték meg, de az Alföldet nem ők, hanem a keletről érkező állattartó, iráni eredetű szarmaták foglalták el. Előbb a jazigok érkeztek meg, később a rokszolánok csatlakoztak hozzájuk. A szarmaták olyan részlegesen vízjárta területeken is megtelepedtek, melyeket más népek szabadon hagytak. Sokszor támadták a Római Birodalom tartományait.
A kelta és szkíta kultúra nagymértékben keveredett az Alföldön.
A vaskor a legtöbb helyen az ún. háromkorszak-rendszer utolsó szakasza, az újkőkor és a bronzkor után. Időbeli kiterjedése országonként és földrajzi régiónként változik. Hagyományosan a Kr. e. 12. századot tekintik a vaskor kezdetének a Közel-Keleten, Indiában és Görögországban. Az első nagy mértékben vasat használó állam a Hettita Birodalom volt az i. e. 14. században, innen jutott el a görögökhöz is. Európa más területein jóval későbbre teszik a kezdetét: Közép-Európában a Kr. e. 8. századra, Észak-Európában pedig csak a Kr. e. 6. századra. A vashasználat (olvasztás és szerszámok kovácsolása) Kr. e. 1200 körül jelent meg a nyugat-afrikai Nok kultúrában. A korszak végét a Mediterráneumban a hellenisztikus kor illetve a Római Birodalom kezdetére, Indiában a buddhizmus és a dzsainizmus kezdetére, Kínában a konfucianizmus kezdetére, Észak-Európában pedig a kora középkor beköszöntére teszik.
VASKOR A KÁRPÁT MEDENCÉBEN...
A Kárpát-medencei vaskor i.e. 8. század második felében alakult ki, úgy, hogy a legkorábbi vastárgyak már a bronzkor záró szakaszában (i.e. 9. század) megjelentek.
A vas ismerete két úton került a Kárpát-medence területére:
- a kelet-európai síkságon át, az Al-Duna mentén, a balkáni kultúrák közvetítésével;
- a balkáni és itáliai kultúrák közvetítésével (fáziskéséssel) nyugat felől.
A magyarországi szkíta kor i.e. 560 körül, az északkeleti-Kárpátok hágóin történő bevándorlással kocsizó, pikkelypáncélos, vekerzugi kultúrának nevezett csoportok érkeztek.
Kapcsolataik az i.e. 5. század első negyedének végén megszűntek Kelettel. A helyi lakosság és a beköltözők keveredéséből alakult ki a Vekerzug-Hetény csoport.
A Hallstatt kultúra elnevezése egy ausztriai lelőhelyből (Hallstatt, Salzburgtól 15 km) ered. A Dunántúlon a Hallstatt C (7. század) és D (6. század) időszak a koravaskor.
Anyagi kultúrájukban nyugati valamint keleti és déli (balkáni és itáliai Villanova kultúra), hatások mutathatók ki. Az elhunytakat hamvasztást követően temették el halomsír (tumulus) alá, illetve a „köznépet” lapossíros temetőkben. A Sopron-várhelyi halomsírok egyikéből származik az a világhírű urna, amelyen ünnepi „körmenet” és szövésábrázolás látható. Néha előfordul a kocsival történő eltemetés, gyakrabban a lószerszámokkal, különleges mellékletek a bikafejjel díszített agyagedény és bronz situla (italkeverő edény), valamint az agyagból készített napszimbólumok, holdidolok.
Magaslati, sáncokkal védett településeik Sopron-Várhelyen, Süttő-Nagysáncon, Tihany-Óváron és Velem Szent Viden kerültek elő. Ezek mellett ismertek folyóvíz melletti erődített telepeik (Süttő-Nagysánctető, Csönge, Pilismarót-Szobi rév). A települések felszínre épített boronaházakból és földbe mélyített építményekből álltak.
A korszak dél-dunántúli lakosságát a pannonokkal, illyrekkel és venétekkel azonosítják.
A kelták (akiket a római források keltoi vagy galli néven említenek) civilizációja az i.e. 5. század végén jelent meg a Kárpát-medencében. A római hódításig (i.e. 1. század) tartó időszakot négy periódusra osztják.
A Kárpát-medencei kelták nyugatról és északról érkeztek, és a Duna-könyök térségét kivéve nem lépték át a folyót. Ettõl keletebbre csak az i.e. IV. sz. második felében jutottak el. A középsõ és késõ La Téne korszakban nagyobb sűrűsödés figyelhető meg a Tisza mentén Gávavencsellő és Tiszalök között és a Rétköz peremén, és innen hadjáratokat vezettek a Balkán felé.
A kelták a vasfeldolgozást tömegméretekben végezték. E korszak leletei között egyedülállónak számít a szalacskai pénzverő- és öntőműhely, a jászberény cserőhalmi sárkánydíszű, bronz ivókürt. Díszített kardjaik („magyar kard stílus” vagy „szép kard”) Jellegzetes ékszerük volt (a sokszor az övet díszítő) maszkos üveggyöngy. A leletek kifejlett vas-, zománc- és üvegiparukról tesznek tanúságot.
Edényeiket zömmel korongon készítették, és gyakran díszítéssel látták el.Az i.e. V. sz.-ban már fazekaskorongot is használtak, s kezdtek az edényeknek díszesebb alakot adni: állatküzdelem ábrázolásokkal, nagyobbrészt bepecsételt mértani rajzokkal (spirálok, koncentrikus körök) találkozunk rajtuk .
A Dél-Dunántúlon élő a pannonok, venétek, illyrek és a kelták képezték később is a római kori Pannonia őslakosságát.
A kelták hegemóniáját a i.e. 1. században az Erdélyt uraló dákok törték meg, de az Alföldet nem ők, hanem a keletről érkező állattartó, iráni eredetű szarmaták foglalták el. Előbb a jazigok érkeztek meg, később a rokszolánok csatlakoztak hozzájuk. A szarmaták olyan részlegesen vízjárta területeken is megtelepedtek, melyeket más népek szabadon hagytak. Sokszor támadták a Római Birodalom tartományait.
A kelta és szkíta kultúra nagymértékben keveredett az Alföldön.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése