Kína őstörténete
Kína őstörténete a kínai történelem kezdeteit, prehistorikus (történelem előtti) korszakát foglalja magában. Ide tartozik az őskor és az európai értelemben vett ókor első szakasza (i. e. 4. évezred közepe - i. e. 18. század).
A korábbi nézettel szemben, mely szerint Kínában a Sárga-folyó környékén alakult ki először egyfajta magkultúra (Yangshao-, majd Longshan-kultúra), majd ez fokozatosan elterjedt a ma Kínának nevezett területen, a jelenlegi régészeti feltárások egyértelműsítik azt, hogy Kína kezdettől fogva egy sok kulturális centrummal rendelkező terület volt. Az i. e. 8. évezredben lezajlott neolitikus forradalom után az egyes területeken egyre határozottabban kezdtek jelentkezni az egyediség jelei. A legtöbb területen felfedezhető egyfajta helyi folytonosság, habár a régészek gyakran különböző névvel illetik az egymást egy adott helyen követő kultúrákat (pl.: Xinglongwa – Chahai – Xinle – Honghsan; Majiabang – Hemudu – Songze – Liangzhu; Daxi – Qujialing – Shijiahe). Kína történelem előtti korát a kínai ókor követi.
ELŐEMBEREK ÉS ŐSEMBEREK KÍNA TERÜLETÉN
A legkorábbi fosszilis emberi koponya az 1963-ban Shanxi tartományban talált i. e. 600 000 évre datálható lelet. A D. Black elnevezéséből származó pekingi előember (Homo erectus pekinensis, korábban Sinanthropus pekinensis; kínaiul Bĕijīng yuánrén 北京猿人) maradványai kb. 400 000 évvel ezelőttre datálhatók, és 1923-ban találta meg őket J. G. Andersson svéd tudós a Peking melletti Zhoukoudian (周口店, népszerű magyar átírás: Csou-koutien) falu barlangrendszerében. A pekingi előember hasonlított a jávai előemberhez (Homo erectus erectus).
Zhoukoudian felső barlangjaiban időben az európai cro-magnoni embernek megfelelő késő kőkori (i. e. 50 000 – 35 000) használati tárgyakat is találtak. Ez a korai Homo sapiens csontból és kőből eszközt készített, állati bőrből ruhákat és tudott tüzet gyújtani. Az általános afrikai eredethipotézist támogató tudósok gyakran nem veszik figyelembe a távol-keleti maradványokat.
NEOLITIKUM
Az i. e. 8. évezredben a mai Kína északi és déli részén egyaránt megindult a mezőgazdasági tevékenység, megkezdődött Kína neolitikus forradalma. Ebből a korai időszakból számos leletet találtak. A Peiligang (裴李崗, pei-likang) és Cishan (磁山, ce-san) kultúrák lelőhelyein több kölesféle (Setaria italica, Panicum miliaceum) feldolgozására alkalmas eszközökre bukkantak. Nem elképzelhetetlen, hogy éppen a Sárga-folyó völgyében termesztették először a kölest. A Peiligang-kultúrához tartozó legkorábbi lelőhelyen, Nanzhuangtou faluban (Hebei tartomány déli része) utalást találtak arra is, hogy ott kutyát és disznót háziasítottak. A Peiligang-kultúrához tartozó településen a temetőben egyszerű, kevéssé díszített agyagedényeket is találtak. Délen az i. e. 5. évezredre datálható rizs (Oryza sativa) maradványokat fedezték fel. A déli Pengtoushanban (peng-tousan) és Zengpiyanban (ceng-pijan) korábbi, az i. e. 8. évezredből származó termesztett rizs maradványaira bukkantak a kutatók. A mezőgazdaság (növénytermesztés, állatok háziasítása) fejlődésén kívül a neolitikus reformokhoz tartozik még a kerámiák és a textilek fejlettebb előállítása.
6 NAGY KULTÚRKÖR
Kínában az i. e. 8. évezredben nagyjából egyszerre történt a mezőgazdaság és a kerámiaművesség bevezetése. Ez utóbbi különböző variációival lehet leginkább jellemezni az i. e. 5. évezredre már markánsan jelentkező kultúrákat. A hat legnagyobb kultúrkör a következő:
Ézakkeleti kultúrkör
Az északkeleti kultúrkör a Xinglongwa (興隆窪, hszing-lungva; i. e. 7-6. évezred) – Chahai (查海, csa-hai; i. e. 6. évezred) - Xinle 新樂, hszin-lö; i. e. 6-5. évezred) – Hongshan (紅山, hung-san; i. e. 5-3. évezred) kultúrákat tartalmazza.
A Belső-Mongóliában feltárt Xinglongwa-kultúra mindössze 170 házat és 30 sírt jelentett. A Hongshan-kultúrát 1938-ban feltáró japán ásatások két, a feltételezések szerint ceremoniális központnak számító helyre (Niuheliang és Dongshanzui, Liaoning tartomány) összpontosítottak.
A mai Kína északkeleti részén, a Liao-folyó völgyében a kölestermesztés, valamint a szarvasmarha- és juhtenyésztés volt a domináns. Jádetárgyakat, sárkánymotívumot és vöröscsíkos edényeket találtak. Vallási jelentősséggel bírhatnak a feltárt különös szobrok és agyagból készült női alakok, amelyekből egyes kutatók a matriarchátus jelenlétére, mások a termékenységi kultuszok helyi szerepére következtettek. A hongshani közösség ritusaiban kiemelt jelentőséget tulajdoníthatott a jádénak (madarak, teknősök, felhők, bogarak és más természeti vagy geometrikus alakzatok). A néha árokkal körbevett falvak 60–100 körüli, sűrűn egymás mellé épített, sorba rendezett lakhelyet foglaltak magukban. A festett kerámiák általában vallási összefüggésben jelennek meg. Egyetlen ezüstfülbevalón kívül minden dísztárgy jádéból készült. A jáde megmunkálásának nagy hagyománya volt ezen területen, hiszen már az i. e. 10. évezredből találtak jádeeszközöket. Jádéból készült fülbevalók már a korábbi Xinglongwa- és Chahai-kultúrából is előkerültek. A rituális központokban talált kör-, illetve négyzet alakú építmények és tárgyak a későbbi Ég–Föld kettősségek elképzelését sejtetik.
Közép északnyugati kultúrkör
Az északkeleti kultúrkör a Xinglongwa (興隆窪, hszing-lungva; i. e. 7-6. évezred) – Chahai (查海, csa-hai; i. e. 6. évezred) - Xinle 新樂, hszin-lö; i. e. 6-5. évezred) – Hongshan (紅山, hung-san; i. e. 5-3. évezred) kultúrákat tartalmazza.
A Belső-Mongóliában feltárt Xinglongwa-kultúra mindössze 170 házat és 30 sírt jelentett. A Hongshan-kultúrát 1938-ban feltáró japán ásatások két, a feltételezések szerint ceremoniális központnak számító helyre (Niuheliang és Dongshanzui, Liaoning tartomány) összpontosítottak.
A mai Kína északkeleti részén, a Liao-folyó völgyében a kölestermesztés, valamint a szarvasmarha- és juhtenyésztés volt a domináns. Jádetárgyakat, sárkánymotívumot és vöröscsíkos edényeket találtak. Vallási jelentősséggel bírhatnak a feltárt különös szobrok és agyagból készült női alakok, amelyekből egyes kutatók a matriarchátus jelenlétére, mások a termékenységi kultuszok helyi szerepére következtettek. A hongshani közösség ritusaiban kiemelt jelentőséget tulajdoníthatott a jádénak (madarak, teknősök, felhők, bogarak és más természeti vagy geometrikus alakzatok). A néha árokkal körbevett falvak 60–100 körüli, sűrűn egymás mellé épített, sorba rendezett lakhelyet foglaltak magukban. A festett kerámiák általában vallási összefüggésben jelennek meg. Egyetlen ezüstfülbevalón kívül minden dísztárgy jádéból készült. A jáde megmunkálásának nagy hagyománya volt ezen területen, hiszen már az i. e. 10. évezredből találtak jádeeszközöket. Jádéból készült fülbevalók már a korábbi Xinglongwa- és Chahai-kultúrából is előkerültek. A rituális központokban talált kör-, illetve négyzet alakú építmények és tárgyak a későbbi Ég–Föld kettősségek elképzelését sejtetik.
Kelet kínai kultúrkör
Kelet-Kína neolitikus kultúráinak sírjaiban rendkívül gazdag tárgyi emléket találhatunk. A Dawenkou-kultúra lelőhelyein (大汶口, ta-wenkou, i. e. 5-3. évezred, Jiangsu és Shandong tartományok) a kutatók szürke és vörös, geometrikusan, ritkán növényi motívumokkal díszített agyagedényeket (köztük főzésre és tárolásra szolgálókat), kőből és elefántcsontból készült horgokat, hajtűket és fésűket, valamint jádedíszeket (nyaklánc, gyűrű, fülbevaló, karkötő) és jádéból készült eszközöket fedeztek fel. Az állatmaradványokból (krokodil, szarvas, elefánt) a kutatók arra következtetnek, hogy a terület éghajlata jóval melegebb volt a jelenleginél.
A Dawenkou-kultúrához kapcsolódik a később kialakult Longshan-kultúra (龍山, lung-san; i. e. 3. évezred; Shandong, Shanxi és Henan tartományok). Az először 1931–32-ben Zhangqiu (csang-csiu) város Chengziya nevű külterületén (Shandong) feltárt Longshan-kultúra időszakában a mezőgazdasági tevékenység fejlődésével a letelepedés is egyre nagyobb mértéket öltött. A sírokból rituális célokra készült vékony, csiszolt fekete edények, lakkozott fatárgyak, jóslásra használt disznó- és szarvaslapocka-csontok kerültek elő. Ebben az időben a selyemszövés már elterjedt, kemencében téglát égettek az építkezésekhez, az árvizek ellen mérnöki alapozottságú munkálatokat vetettek be.
Az egyébként rendkívüli változatosságot felmutató (ding, yan, weng, jia, guan, bei, dou, he formák) és a rendkívüli szakmai felkészültségről tanúskodó edényeket nem festették, hanem bizonyos mintákat beléjük nyomtak. Az edények egyik leggyakoribb jellegzetessége a háromlábúság. A sírokba gyakran helyeztek állati csontokat és fogakat, különösen kutya alsó állkapcsából, melyet valószínűleg védő szereppel ruháztak fel.
A Longshan-kultúra temetőiben a sírleletek már jelentős társadalmi rétegződést mutatnak. Az letemetett tárgyak értékbeli különbsége jól megfigyelhető például Taosi temetkezési helyén, ahol 6 nagyobb, 8 közepes és mintegy 600 kis sír volt található.
Délkeleti kultúrkör
A délkeleti kultúrkörhöz a Majiabang- (馬家濱, ma-csiapang; i. e. 5. évezred), Hemudu (河姆渡, ho-mutu; i. e. 5-4. évezred), a Songze (崧澤, szung-cö; i. e. 4. évezred) és Liangzhu (良渚, liang-csu; i. e. 4-3. évezred) kultúrák tartoznak.
A Jangce folyó torkolatvidékénél, a mai Jiangsu és Zhejiang tartományok területén feltárt korai rizstermelő kultúrák bizonyították először, hogy Kínában nemcsak a Sárga-folyó völgyében volt fejlett civilizáció. A dominánsan barna majiabangi és fekete hemudui edények gyakran tartalmaznak rituális rajzolatokat. A Taihu-tótól (dai-hu) délre fekvő Majiabang-kultúra rizstermesztése, faépítkezése és ékszerei (fülbevalók, függők, gyöngyök és karkötők) összetettebbek a hemudui leleteknél. A Songze-kultúra a Majiabang-kultúra továbbélése, bonyolultabb motívumokkal, többfajta edénytípussal.
Az 1973–78 között feltárt Hemudu-kultúra (i. e. 5–4. évezred) és a vele egyidős, 1951-ben feltárt Qinglian'gang (青蓮崗, csing-lienkang) kultúra faépítkezésre, mezőgazdaságra, rizstermesztésre és intenzív állattenyésztésre (vízibivaly, disznó) épült. A textilművesség, a mezőgazdaságban és az építészetben a korai délkeleti parti kultúrák fejlettebbek voltak mint az északabbra fekvő kelet-kínai partvidék kultúrái.
Jádekorong (bi), a gazdagság és hatalom szimbóluma a sírokban (Liangzhu-kultúra)Az elsősorban Jiangsu déli és Zhejiang északi részén (a Taihu-tó környékén) elterjedt Liangzhu-kultúrát korábban a Longshan-kultúrkörhöz tartozónak gondolták. Manapság a kutatók úgy vélik, hogy a hozzávetőlegesen 300 helyszínnel képviselt Liangzhu-kultúra időben megelőzi a Longshant és tőle független. A Liangzhu-kultúra bizonyos szempontból a Majiabang-kultúra követője és a történelmi Shang-kor közvetlen előzménye volt.
A Liangzhu-kultúrához tartozó közösségek kiválóan ismerték a rizstermesztés fortélyait, a selyemszövést és a fazekasságot. A Liangzhu-beli leletek között talált edények általában díszítetlen, néhányon geometrikus vagy madármotívumok találhatók. A legkorábbi selyemfeldolgozásra utaló leleteket a Liangzhu-kultúrához tartozó Qianshanyangban és Caoxieshanban találták meg.
A lakóhelyen kívül fekvő temetőkben (akárcsak a Longshan-kultúra településein) már jól látszik, hogy a társadalmi rétegződés ekkorra már végbement. A kisebb sírokban alig találunk valamit, a nagyobbakban viszont kerámiaedények, fa-, kő- és jádetárgyak találhatók. A legnagyobb sírokból pedig teljes rituális edénykészletek, fából, rézből és krokodilbőrből készült hangszerek és festett faliképek kerültek elő. A Fanshannál feltárt 20-as sírban például egyetlen személlyel 547 különböző tárgy volt eltemetve. A Liungzhu-kultúrában általános volt az emberáldozat. A koporsókat fából készítették, és lakkréteggel is ellátták. Egyes területeken már a későbbi hagyományban is fontos szerepet játszó kettős koporsókat is találtak.
A gazdagabb sírleletek mindig megtalálható két tipikus jádetárgy, a cong és bi, amelyek az elhunyt vagyonát és hatalmát jelezték. A cong (琮, cung) egy négyzetes alakú, középen lyukkal rendelkező jádetárgy, melynek sarkaiban archoz hasonló vésetek találhatók. Az északkeleti, közép-északnyugati és kelet-kínai kultúrkörben is ismert bi (璧, pi) egy középen lyukas jádekorong. A későbbi szövegek azt állítják, hogy a cong a földet, a bi az Eget jelöli. A Liangzhu kultúrában oly fontos szerepet betöltő jádetárgyakon (elsősorban a congokon) bizonyos értelemben már megjelenik a Shang-korban oly gyakori taotie-motívum is.
Többek között a Liangzhu-kultúra emlékei alapján néhány kutató (Zhang Xiqiu, K. C. Chang) úgy gondolják, hogy Kínában az újkőkor és a bronzkor közé be kell iktatni egy jádekort.
Közép kínai kultúrkör
A középső és felső Jangce völgyében a Daxi (大溪, ta-hszi; i. e. 5-4.), Qujialing (屈家嶺, csü-csialing; i. e. 3. évezred első fele) és a Shijiahe (石家河, si-csiho; i. e. 3. évezred második fele) kultúrák követték egymást. E kultúrákban igen gyakoriak a sárkánymotívumok. A kézzel készített vörös vagy szürke kerámiák a meghatározóak. Jellegzetes Daxi-lelet a henger alakú üveg. Az egyik Shijiahe-lelőhelyen (Dengjiawan) 5000 teljes állatszobrocskát találtak (madarak, kutyák, elefántok).
Dél kínai kultúrkör
A Dapenkeng-kultúrát (大盆坑, ta-penkeng; i. e. 5–3. évezred) 1964-ben fedezték fel Tajpej (Tajvan) környékén, és az egész dél-kínai parton jelen volt. Jellemző volt rá a földművelés, a vadászat, a halászat és a növények sokrétű használata.
A korábbi nézettel szemben, mely szerint Kínában a Sárga-folyó környékén alakult ki először egyfajta magkultúra (Yangshao-, majd Longshan-kultúra), majd ez fokozatosan elterjedt a ma Kínának nevezett területen, a jelenlegi régészeti feltárások egyértelműsítik azt, hogy Kína kezdettől fogva egy sok kulturális centrummal rendelkező terület volt. Az i. e. 8. évezredben lezajlott neolitikus forradalom után az egyes területeken egyre határozottabban kezdtek jelentkezni az egyediség jelei. A legtöbb területen felfedezhető egyfajta helyi folytonosság, habár a régészek gyakran különböző névvel illetik az egymást egy adott helyen követő kultúrákat (pl.: Xinglongwa – Chahai – Xinle – Honghsan; Majiabang – Hemudu – Songze – Liangzhu; Daxi – Qujialing – Shijiahe). Kína történelem előtti korát a kínai ókor követi.
ELŐEMBEREK ÉS ŐSEMBEREK KÍNA TERÜLETÉN
A legkorábbi fosszilis emberi koponya az 1963-ban Shanxi tartományban talált i. e. 600 000 évre datálható lelet. A D. Black elnevezéséből származó pekingi előember (Homo erectus pekinensis, korábban Sinanthropus pekinensis; kínaiul Bĕijīng yuánrén 北京猿人) maradványai kb. 400 000 évvel ezelőttre datálhatók, és 1923-ban találta meg őket J. G. Andersson svéd tudós a Peking melletti Zhoukoudian (周口店, népszerű magyar átírás: Csou-koutien) falu barlangrendszerében. A pekingi előember hasonlított a jávai előemberhez (Homo erectus erectus).
Zhoukoudian felső barlangjaiban időben az európai cro-magnoni embernek megfelelő késő kőkori (i. e. 50 000 – 35 000) használati tárgyakat is találtak. Ez a korai Homo sapiens csontból és kőből eszközt készített, állati bőrből ruhákat és tudott tüzet gyújtani. Az általános afrikai eredethipotézist támogató tudósok gyakran nem veszik figyelembe a távol-keleti maradványokat.
Az i. e. 8. évezredben a mai Kína északi és déli részén egyaránt megindult a mezőgazdasági tevékenység, megkezdődött Kína neolitikus forradalma. Ebből a korai időszakból számos leletet találtak. A Peiligang (裴李崗, pei-likang) és Cishan (磁山, ce-san) kultúrák lelőhelyein több kölesféle (Setaria italica, Panicum miliaceum) feldolgozására alkalmas eszközökre bukkantak. Nem elképzelhetetlen, hogy éppen a Sárga-folyó völgyében termesztették először a kölest. A Peiligang-kultúrához tartozó legkorábbi lelőhelyen, Nanzhuangtou faluban (Hebei tartomány déli része) utalást találtak arra is, hogy ott kutyát és disznót háziasítottak. A Peiligang-kultúrához tartozó településen a temetőben egyszerű, kevéssé díszített agyagedényeket is találtak. Délen az i. e. 5. évezredre datálható rizs (Oryza sativa) maradványokat fedezték fel. A déli Pengtoushanban (peng-tousan) és Zengpiyanban (ceng-pijan) korábbi, az i. e. 8. évezredből származó termesztett rizs maradványaira bukkantak a kutatók. A mezőgazdaság (növénytermesztés, állatok háziasítása) fejlődésén kívül a neolitikus reformokhoz tartozik még a kerámiák és a textilek fejlettebb előállítása.
6 NAGY KULTÚRKÖR
Kínában az i. e. 8. évezredben nagyjából egyszerre történt a mezőgazdaság és a kerámiaművesség bevezetése. Ez utóbbi különböző variációival lehet leginkább jellemezni az i. e. 5. évezredre már markánsan jelentkező kultúrákat. A hat legnagyobb kultúrkör a következő:
Ézakkeleti kultúrkör
Az északkeleti kultúrkör a Xinglongwa (興隆窪, hszing-lungva; i. e. 7-6. évezred) – Chahai (查海, csa-hai; i. e. 6. évezred) - Xinle 新樂, hszin-lö; i. e. 6-5. évezred) – Hongshan (紅山, hung-san; i. e. 5-3. évezred) kultúrákat tartalmazza.
A Belső-Mongóliában feltárt Xinglongwa-kultúra mindössze 170 házat és 30 sírt jelentett. A Hongshan-kultúrát 1938-ban feltáró japán ásatások két, a feltételezések szerint ceremoniális központnak számító helyre (Niuheliang és Dongshanzui, Liaoning tartomány) összpontosítottak.
A mai Kína északkeleti részén, a Liao-folyó völgyében a kölestermesztés, valamint a szarvasmarha- és juhtenyésztés volt a domináns. Jádetárgyakat, sárkánymotívumot és vöröscsíkos edényeket találtak. Vallási jelentősséggel bírhatnak a feltárt különös szobrok és agyagból készült női alakok, amelyekből egyes kutatók a matriarchátus jelenlétére, mások a termékenységi kultuszok helyi szerepére következtettek. A hongshani közösség ritusaiban kiemelt jelentőséget tulajdoníthatott a jádénak (madarak, teknősök, felhők, bogarak és más természeti vagy geometrikus alakzatok). A néha árokkal körbevett falvak 60–100 körüli, sűrűn egymás mellé épített, sorba rendezett lakhelyet foglaltak magukban. A festett kerámiák általában vallási összefüggésben jelennek meg. Egyetlen ezüstfülbevalón kívül minden dísztárgy jádéból készült. A jáde megmunkálásának nagy hagyománya volt ezen területen, hiszen már az i. e. 10. évezredből találtak jádeeszközöket. Jádéból készült fülbevalók már a korábbi Xinglongwa- és Chahai-kultúrából is előkerültek. A rituális központokban talált kör-, illetve négyzet alakú építmények és tárgyak a későbbi Ég–Föld kettősségek elképzelését sejtetik.
Közép északnyugati kultúrkör
Az északkeleti kultúrkör a Xinglongwa (興隆窪, hszing-lungva; i. e. 7-6. évezred) – Chahai (查海, csa-hai; i. e. 6. évezred) - Xinle 新樂, hszin-lö; i. e. 6-5. évezred) – Hongshan (紅山, hung-san; i. e. 5-3. évezred) kultúrákat tartalmazza.
A Belső-Mongóliában feltárt Xinglongwa-kultúra mindössze 170 házat és 30 sírt jelentett. A Hongshan-kultúrát 1938-ban feltáró japán ásatások két, a feltételezések szerint ceremoniális központnak számító helyre (Niuheliang és Dongshanzui, Liaoning tartomány) összpontosítottak.
A mai Kína északkeleti részén, a Liao-folyó völgyében a kölestermesztés, valamint a szarvasmarha- és juhtenyésztés volt a domináns. Jádetárgyakat, sárkánymotívumot és vöröscsíkos edényeket találtak. Vallási jelentősséggel bírhatnak a feltárt különös szobrok és agyagból készült női alakok, amelyekből egyes kutatók a matriarchátus jelenlétére, mások a termékenységi kultuszok helyi szerepére következtettek. A hongshani közösség ritusaiban kiemelt jelentőséget tulajdoníthatott a jádénak (madarak, teknősök, felhők, bogarak és más természeti vagy geometrikus alakzatok). A néha árokkal körbevett falvak 60–100 körüli, sűrűn egymás mellé épített, sorba rendezett lakhelyet foglaltak magukban. A festett kerámiák általában vallási összefüggésben jelennek meg. Egyetlen ezüstfülbevalón kívül minden dísztárgy jádéból készült. A jáde megmunkálásának nagy hagyománya volt ezen területen, hiszen már az i. e. 10. évezredből találtak jádeeszközöket. Jádéból készült fülbevalók már a korábbi Xinglongwa- és Chahai-kultúrából is előkerültek. A rituális központokban talált kör-, illetve négyzet alakú építmények és tárgyak a későbbi Ég–Föld kettősségek elképzelését sejtetik.
Agyagedény a Yangshao-kultúrából (i. e. 5. évezred, Banpo, Shaanxi tartomány)
Kelet-Kína neolitikus kultúráinak sírjaiban rendkívül gazdag tárgyi emléket találhatunk. A Dawenkou-kultúra lelőhelyein (大汶口, ta-wenkou, i. e. 5-3. évezred, Jiangsu és Shandong tartományok) a kutatók szürke és vörös, geometrikusan, ritkán növényi motívumokkal díszített agyagedényeket (köztük főzésre és tárolásra szolgálókat), kőből és elefántcsontból készült horgokat, hajtűket és fésűket, valamint jádedíszeket (nyaklánc, gyűrű, fülbevaló, karkötő) és jádéból készült eszközöket fedeztek fel. Az állatmaradványokból (krokodil, szarvas, elefánt) a kutatók arra következtetnek, hogy a terület éghajlata jóval melegebb volt a jelenleginél.
A Dawenkou-kultúrához kapcsolódik a később kialakult Longshan-kultúra (龍山, lung-san; i. e. 3. évezred; Shandong, Shanxi és Henan tartományok). Az először 1931–32-ben Zhangqiu (csang-csiu) város Chengziya nevű külterületén (Shandong) feltárt Longshan-kultúra időszakában a mezőgazdasági tevékenység fejlődésével a letelepedés is egyre nagyobb mértéket öltött. A sírokból rituális célokra készült vékony, csiszolt fekete edények, lakkozott fatárgyak, jóslásra használt disznó- és szarvaslapocka-csontok kerültek elő. Ebben az időben a selyemszövés már elterjedt, kemencében téglát égettek az építkezésekhez, az árvizek ellen mérnöki alapozottságú munkálatokat vetettek be.
Az egyébként rendkívüli változatosságot felmutató (ding, yan, weng, jia, guan, bei, dou, he formák) és a rendkívüli szakmai felkészültségről tanúskodó edényeket nem festették, hanem bizonyos mintákat beléjük nyomtak. Az edények egyik leggyakoribb jellegzetessége a háromlábúság. A sírokba gyakran helyeztek állati csontokat és fogakat, különösen kutya alsó állkapcsából, melyet valószínűleg védő szereppel ruháztak fel.
A Longshan-kultúra temetőiben a sírleletek már jelentős társadalmi rétegződést mutatnak. Az letemetett tárgyak értékbeli különbsége jól megfigyelhető például Taosi temetkezési helyén, ahol 6 nagyobb, 8 közepes és mintegy 600 kis sír volt található.
A délkeleti kultúrkörhöz a Majiabang- (馬家濱, ma-csiapang; i. e. 5. évezred), Hemudu (河姆渡, ho-mutu; i. e. 5-4. évezred), a Songze (崧澤, szung-cö; i. e. 4. évezred) és Liangzhu (良渚, liang-csu; i. e. 4-3. évezred) kultúrák tartoznak.
A Jangce folyó torkolatvidékénél, a mai Jiangsu és Zhejiang tartományok területén feltárt korai rizstermelő kultúrák bizonyították először, hogy Kínában nemcsak a Sárga-folyó völgyében volt fejlett civilizáció. A dominánsan barna majiabangi és fekete hemudui edények gyakran tartalmaznak rituális rajzolatokat. A Taihu-tótól (dai-hu) délre fekvő Majiabang-kultúra rizstermesztése, faépítkezése és ékszerei (fülbevalók, függők, gyöngyök és karkötők) összetettebbek a hemudui leleteknél. A Songze-kultúra a Majiabang-kultúra továbbélése, bonyolultabb motívumokkal, többfajta edénytípussal.
Az 1973–78 között feltárt Hemudu-kultúra (i. e. 5–4. évezred) és a vele egyidős, 1951-ben feltárt Qinglian'gang (青蓮崗, csing-lienkang) kultúra faépítkezésre, mezőgazdaságra, rizstermesztésre és intenzív állattenyésztésre (vízibivaly, disznó) épült. A textilművesség, a mezőgazdaságban és az építészetben a korai délkeleti parti kultúrák fejlettebbek voltak mint az északabbra fekvő kelet-kínai partvidék kultúrái.
A Liangzhu-kultúrához tartozó közösségek kiválóan ismerték a rizstermesztés fortélyait, a selyemszövést és a fazekasságot. A Liangzhu-beli leletek között talált edények általában díszítetlen, néhányon geometrikus vagy madármotívumok találhatók. A legkorábbi selyemfeldolgozásra utaló leleteket a Liangzhu-kultúrához tartozó Qianshanyangban és Caoxieshanban találták meg.
A lakóhelyen kívül fekvő temetőkben (akárcsak a Longshan-kultúra településein) már jól látszik, hogy a társadalmi rétegződés ekkorra már végbement. A kisebb sírokban alig találunk valamit, a nagyobbakban viszont kerámiaedények, fa-, kő- és jádetárgyak találhatók. A legnagyobb sírokból pedig teljes rituális edénykészletek, fából, rézből és krokodilbőrből készült hangszerek és festett faliképek kerültek elő. A Fanshannál feltárt 20-as sírban például egyetlen személlyel 547 különböző tárgy volt eltemetve. A Liungzhu-kultúrában általános volt az emberáldozat. A koporsókat fából készítették, és lakkréteggel is ellátták. Egyes területeken már a későbbi hagyományban is fontos szerepet játszó kettős koporsókat is találtak.
A gazdagabb sírleletek mindig megtalálható két tipikus jádetárgy, a cong és bi, amelyek az elhunyt vagyonát és hatalmát jelezték. A cong (琮, cung) egy négyzetes alakú, középen lyukkal rendelkező jádetárgy, melynek sarkaiban archoz hasonló vésetek találhatók. Az északkeleti, közép-északnyugati és kelet-kínai kultúrkörben is ismert bi (璧, pi) egy középen lyukas jádekorong. A későbbi szövegek azt állítják, hogy a cong a földet, a bi az Eget jelöli. A Liangzhu kultúrában oly fontos szerepet betöltő jádetárgyakon (elsősorban a congokon) bizonyos értelemben már megjelenik a Shang-korban oly gyakori taotie-motívum is.
Többek között a Liangzhu-kultúra emlékei alapján néhány kutató (Zhang Xiqiu, K. C. Chang) úgy gondolják, hogy Kínában az újkőkor és a bronzkor közé be kell iktatni egy jádekort.
Közép kínai kultúrkör
A középső és felső Jangce völgyében a Daxi (大溪, ta-hszi; i. e. 5-4.), Qujialing (屈家嶺, csü-csialing; i. e. 3. évezred első fele) és a Shijiahe (石家河, si-csiho; i. e. 3. évezred második fele) kultúrák követték egymást. E kultúrákban igen gyakoriak a sárkánymotívumok. A kézzel készített vörös vagy szürke kerámiák a meghatározóak. Jellegzetes Daxi-lelet a henger alakú üveg. Az egyik Shijiahe-lelőhelyen (Dengjiawan) 5000 teljes állatszobrocskát találtak (madarak, kutyák, elefántok).
Dél kínai kultúrkör
A Dapenkeng-kultúrát (大盆坑, ta-penkeng; i. e. 5–3. évezred) 1964-ben fedezték fel Tajpej (Tajvan) környékén, és az egész dél-kínai parton jelen volt. Jellemző volt rá a földművelés, a vadászat, a halászat és a növények sokrétű használata.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése